Szlovák és román edzőpartnerekkel készül a Hoverla

Labdarúgás

2013. július 5., 02:00 , 651. szám

Az új vezetőedző, Vjacseszlav Groznij irányítása mellett teljes gőzzel készül a július 14-én induló új élvonalbeli idényre az Ungvári Hoverla. Bár új kiszemeltjei is vannak a Premier Ligás együttesnek, most mégis az tűnik a legnagyobb erősítésnek, hogy a korábbi alapjátékosok többségét a jelek szerint sikerül majd megtartani.

Már biztos, hogy Ungváron marad a gólerős francia Le Tallec, illetve a napokban 30. születésnapját méltató Dmitro Truhin, és azt is valószínűsíteni lehet, hogy a szerb Mirko Rajcevic is a Hoverlában kezdi meg a 2013-2014-es idényt.

Bár jelen állás szerint a kapusok közül Olekszandr Nagy és a 35. életévét a napokban betöltő Dmitro Babenko is az ungváriakkal készül, érkezik hozzájuk még egy hálóőr, a másodosztályú Naftovik Ohtirka korábbi portása, Olekszandr Csurilov. Új játékosnak számít még a csődbe ment Krivbásztól érkező Vitalij Liszickij, aki egyik erőssége lehet a kárpátaljai együttesnek.

Lapzártánkkal egyidőben a szlovák másodosztályú Zemplén Mihajlovcival vívja első felkészülési mérkőzését a Hoverla, majd július 7-én Debrecenben a román első osztályú Gaz Metan ellen meccsel az együttes. Mint arról már beszámoltunk, a július 14-i idénynyitón a bajnok és kupagyőztes Sahtar Donyeck otthonában vívja első bajnokiját a Hoverla, rá egy hétre pedig a Dinamo Kijev érkezik a kárpátaljai megyeszékhelyre.

Természetesen a leendő ellenfelek is készülnek: a napokban a Sahtar a két orosz kirakatcsapattal, a Zenittel és a Szpartakkal játszott felkészülési mérkőzést. Mircea Lucescu együttese a szentpéterváriakat 1-0-ra legyőzte, a moszkvaiakkal pedig gól nélküli döntetlenre végzett. Az Oleg Blohin által vezetett Dinamo Kijev 2-1-re nyert a Zenit vendégeként.

(tamási)