Darwin szerint az élet

2013. július 19., 02:00 , 653. szám

„Az ukránok küzdenek a helyért a nap alatt. A polgár mind gyakrabban kényszerül megvédeni a házát, a pénzét, a vállalkozását, az egészségét és még az életét is. Mindenfelé rendőrfarkasok, adóhiénák és hivatalnoksakálok lesnek rá. A Pecserszki dombokon megtelepedett nagyobb ragadozók nemcsak a tehetetlen egysejtűeket készek felfalni, de egymást is. Igazi dzsungel!” Mihajlo Dubinyanszkij a pravda.com.ua portálon megjelent cikkében azt szemlélteti, miként hatnak a darwini törvények az emberek között.

Amikor szóba kerül az embernek a létért folytatott küzdelme, a baljós csengésű „szociáldarwinizmus” kifejezés jut eszünkbe. Ezt a kifejezést már rég nem tudományos, hanem a horror műfajába tartozó fogalomnak tekintik. De attól, hogy figyelmen kívül hagyjuk a természetben és a társadalomban munkáló objektív törvényszerűségeket, azok még nem szűnnek meg hatni.

Tágabb értelemben valamely primitív törzstől a viktoriánus Angliáig, a jelenkori Svédországtól Észak-Koreáig bármely emberi közösség szocáldarwinistának tekinthető. Az evolúciós kiválasztódás soha, sehol nem szünetel.

Elterjed a környezethez való jobb alkalmazkodást biztosító társadalmi viselkedési modell, és egyre több lesz a hasonló egyed. Az embert rosszabb helyzetbe sodró viselkedéstípusok immár nem nyerők, és az ilyen személyek populációja fokozatosan csökken.

Bármennyire is szeretnénk, a darwini kiválasztódást nem lehet eltörölni. Legfeljebb a kiválasztódás feltételei módosíthatók mesterségesen.

Jusson eszünkbe az 1930-as évek Szovjetuniója. Azok a tulajdonságok – a kezdeményezőkészség és az önállóság –, amelyek korábban a boldogulást jelentették a paraszt számára, a kollektivizáció során végzetesekké váltak. Ellenkezőleg – a passzivitás jelentette a menekvést. Végeredményben a falu társadalmi képe jelentősen megváltozott.

A kritikusan gondolkodó és egyenes értelmiséginek alig volt esélye a túlélésre a tömeges repressziók idején. A konformistának, az idegen akarat engedelmes végrehajtójának sokkal könnyebb volt túlélnie, s ez a típus vált uralkodóvá a Szovjetek Országában.

Napjaink Európáját nehéz összevetni a sztálini Szovjetunióval, ám az evolúciós kiválasztódás ott is virágzik. A régi időkben az olyan szociális típusok, mint mondjuk a bevándorló, vagy a gyermekét egyedül nevelő anya, nehéz és marginális életre voltak kárhoztatva. De az állami kedvezmények és járandóságok lehetővé tették a számukra, hogy kiválóan alkalmazkodjanak a környezetükhöz.

Értelemszerűen az EU-ban egyre több lesz a bevándorló és a gyermekét egyedül nevelő anya. Viszont a növekvő adóprés miatt az energikus üzletemberek populációja lassan csökken.

Napjaink Ukrajnájában rendkívül kedvezőtlen feltételeket teremtettek a kis és közepes vállalkozásoknak. Természetesen egyre kevesebben lesznek, akik szeretnének saját vállalkozásba kezdeni és egyenlőtlen küzdelembe bonyolódni a bürokratikus gépezettel.

A mi klímánkon az olyan egzotikus faj sem képes megmaradni, mint amilyen a külföldi befektető, s fokozatosan ki is szorul Ukrajnából. Ezzel szemben a csinovnyikok és erőszakszervezetiek populációja dúsan virágzik és vonzó az ukrán fiatalság számára, amely a szülőföldjén szeretne jól elhelyezkedni.

Az állami politika által generált társadalmi kiválasztódás nagyszerű példáit láthatjuk. A tipikus Darwin-féle evolúciónak lehetünk a tanúi, amit nehéz cáfolni.

Természetesen a szociál­dar­winizmust szűkebben is értelmezhetjük, mint a spontán társadalmi folyamatokba való beavatkozás elutasítását. Körülöttünk minden egy merő laissez-faire (francia; szó szerint: hagyjátok megtenni, hagyjátok megtörténni – a gazdasági életbe történő állami beavatkozást elvető, a döntéseket a piacra hagyó klasszikus gazdasági liberalizmus jelmondata – a szerk.), s aki boldogult, az ügyes, aki meg nem, az magára vessen.

De ebben az esetben abszurd párhuzamot vonni a szociáldarvinizmus és a nácizmus között, bár ez a sztereotípia igencsak befészkelte magát a fejekbe. A német nemzeti szocialisták a természetes kiválasztódás dühödt ellenségei voltak, a mesterséges kiválasztódást erőltették, amely etnikai elvekre épült, s amelynek semmi köze sem volt a kialakult társadalmi gyakorlatokhoz.

A magas, szőke bunkót, akinek normális körülmények között a gyárban kellett volna görnyednie, SS-egyenruhába öltöztették, és Európa új urává kiáltották ki. Eközben a napbarnított okoskodókat erőszakkal a koncentrációs táborokba telepítették át a saját irodáikból.

A társadalom átalakítására tett náci kísérlet rossz emlékeket hagyott maga után. A kommunista szintén. De nemcsak a nácik és a komcsik próbálkoztak a kiválasztódás kritériumainak megváltoztatásával. A nyugati társadalmi reformok lényege ugyanaz volt. Bár eredetileg egyesek elleneztek bármiféle beavatkozást a dolgok természetes rendjébe.

Herbert Spencer, a neves XIX. századi szociológus és meggyőződéses darwinista állította: „A tehetségtelenek nyomora, a nem kellően körültekintőket érő csapások, a lusták nélkülözése, a gyengék kiszorítása az erősek által, ami miatt oly sokan futnak zátonyra – mindezek a távolba tekinteni képes közjó törvényei.”

Embertelenül hangzik, s a humánus Nyugat elvetette Mr. Spencer meghagyásait. Mindjárt le is mondtak ezekről, amint a társadalom eléggé meggazdagodott ahhoz, hogy támogassa a gyengéket, megvédje a nem kellően körültekintőket, s anyagilag felkarolja a tehetségteleneket. Talán sajnálniuk kellene, ha egyszer a megtermelt javakból bőségesen jut mindenkinek? Végeredményben a nyugati világ sokkal otthonosabbá vált, ráadásul nem követték azonnali problémák.

A problémák később jelentkeztek, mivel egy ilyen társadalomban óhatatlanul felmerül a kérdés: ugyan miért kell erősnek, tehetségesnek és körültekintőnek lenni? Mi értelme kezdeményezni, ha biztosítják számodra az állami gyámságot? Mi végre kellene munkát keresni, ha egyszer a semmittevést is választhatod, s tovább szaporíthatod a magadhoz hasonlókat?

Ennek eredményeként rendületlenül nő Nyugaton az eltartottak populációja, megközelítve a kritikus szintet. Kiderült, hogy a szigorú Herbert Spencernek mégiscsak igaza volt. Nemhiába írt a megfontolt angol „a távolba tekinteni képes közjóról”: a nyugati társadalompolitika negatív következményei csak bizonyos idő elteltével jelentkeztek.

Balgaság azt hinni, hogy szociális garanciákat kapva a kapitalista dolgozó mindjárt abbahagyja a munkát. Nem, a tehetetlenségi erőtől hajtva ugyanolyan becsületesen fog gürizni, mint korábban. De a fia már sokkal kevesebbet akar majd dolgozni sokkal magasabb bérért, amivel kiprovokálja a tényleges ipari termelés áttelepítését Kelet-Ázsiába. Az unoka pedig azt hiszi, hogy a javak a születés jogán járnak neki, és a munkával szemben a szórakoztató utcai pogromokat részesíti előnyben.

Az evolúció a társadalomban rendszerint néhány nemzedéken keresztül megy végbe. Ezért a közjó társadalma nagyszerűen működött az 1950-es években, de napjaink Európájában egyre gyakrabban mond csütörtököt. A nem kellően körültekintők, lusták és tehetségtelenek populációja túlzottan nagyra nőtt, kiszorítva azokat, akik lehetővé teszik számukra a kényelmes létezést.

Az evolúciós kiválasztódás miatt a welfare state (angol; jelentése: jóléti állam – a szerk.) egyre inkább a gyertyához válik hasonlatossá, amely csak önmagát felemésztve képes égni. Minden a kezdeti vastagságától és az égés sebességétől függ.

A görög gyertya túl vékonynak bizonyult, s pillanatokon belül szánalmas csonkká változott. A svéd gyertya sokkal vastagabb volt, s ezért jobban ég, bár az ottani fejlődés ütemét már nem lehet a fél évszázaddal ezelőtti mutatókhoz mérni.

Az ukrán politikusok egymást túllicitálva ígérgetik a saját gyertyánk meggyújtását. Előbb azonban el kellene készíteni azt, csakhogy nincs miből. Minálunk egyszerűen hiányzik a szükséges társadalmi matéria.

Ma az ukrán társadalomban két típus az uralkodó: az aktív újraelosztóké és az újraelosztottak passzív élvezőié. De hogy az újraelosztott javakból mindenkinek jusson, az országban egy harmadik típusnak kellene dominálnia: a javak kezdeményező és energikus létrehozóinak.

Amíg az ilyen emberek nem kerülnek többségbe, nem fenyeget bennünket a jólét. A jelenlegi mesterséges kiválasztódás mellett viszont ez a viselkedési modell sosem válik dominánssá Ukrajnában.

Ábrándozhatunk az EU szociális szabványairól. Megígérhetjük azokat a választóknak. De bármennyire is akarjuk, nem ugorhatjuk át azt az evolúciós lépcsőfokot, amely lehetővé tette Európa számára, hogy meggazdagodjék, s megteremtse a welfare state-et.

Ez nem valaki ostoba szeszélye, hanem a fejlődés objektív törvényszerűsége. Amely még akkor is működne, ha Darwin és Spencer nem vették volna a fáradtságot, hogy felfedezzék.

(Fordította: hk)