Uniós kezdeményezés a nemzeti kisebbségek védelmében

2013. július 26., 02:00 , 654. szám

A magyarországi nemzetiségek és a FUEN is támogatja a nemzeti kisebbségek védelmét célzó uniós kezdeményezést, amelyet a romániai magyar érdekképviseleti szervek indítottak.

Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) honlapján nyilvánosságra hozott uniós kezdeményezés történelmi jelentőségű, hiszen a FUEN 2006 óta dolgozik azon, hogy európai szinten is egy egységes kisebbségi jogrendszert alakítson ki, ilyen ugyanis nem létezik az Európai Bizottságnál – fejtette ki Brenner Kolomann a Kossuth Rádióban.

Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának alelnöke hozzátette: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kezdeményezése után a Lisszaboni Szerződés alapján a FUEN összeállított egy állampolgársági kezdeményezést, amelyben a főbb európai kisebbségi jogokat foglalták össze. Ezt július 15-én nyújtotta be hivatalosan a FUEN az Európai Bizottságnak (EB) – fűzte hozzá.

Brenner Kolomann szerint nagy probléma, hogy az Európai Unión belül nincs jogszabályi háttere a kisebbségi jogoknak, kizárólag az Európa Tanács rendelkezik két dokumentummal: az egyik az Európai Regionális és Kisebbségi Nyelvek Chartája, a másik pedig a Keretegyezmény a Nemzeti Kisebbségek Védelméről.

A kisebbségi jogok rendszere eddig tagállami hatáskébe tartozott – folytatta a Magyarországot is érintő felvételi folyamatban azonban az úgynevezett „koppenhágai kritériumokat” érvényesítették a tíz új tagállammal szemben, a régebbi tagok viszont ezeket nem teljesítették. „Itt is lehetett látni a kettős mércét, amelyet azóta is elég sokszor érzékelünk” – fogalmazott.

Az alelnök a kezdeményezés részleteire rátérve elmondta: mivel az előterjesztés arról szól, hogy ha egymillió aláírás összegyűlik az EU hét tagállamában, akkor az EB-nek hivatalból foglalkoznia kell vele, így ez az első olyan lépés, amikor az európai nemzetiségek közösen állnak ki amellett, hogy egyértelműen definiált kisebbségi jogok legyenek Európában. A kezdeményezéshez a többi között csatlakozott az RMDSZ, a dél-tiroli néppárt és a FUEN ifjúsági szervezete is, tehát erős támogatottságot sikerült bevonni – húzta alá.

(Kossuth Rádió/hirado.hu/Kárpátalja)