Kinek van elege Eszenyből?

Féligazság KISZó módra tálalva

2013. október 3., 02:53 , 664. szám

Eszeny községben az elmúlt vasárnap tartottak falunapot, amelynek kezdetén a Rákóczi-szabadságharcban részt vett tíz eszenyi kurucnak emlékművet állítottak a településen a községháza mellett. A Kárpáti Igaz Szó beszámolója szerint ennek az emlékműnek a leleplező ünnepségén Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke felpattant, és „Elegem van ebből a faluból” felkiáltással faképnél hagyta az eszenyieket. Hogy pontosan mi történt az említett emlékműavatáson, azt Tagyi Klárától, a KMKSZ Eszenyi Alapszervezetének megbízott elnökétől kérdeztük.

„Polgármesterünk, Kovács Ferenc a Bethlen Gábor Alapnál pályázott támogatást az idei falunapra, ebből a támogatásból akarta felújítani a sztálinizmus áldozatainak eszenyi emlékművét és felállítani a tíz eszenyi kuruc emlékoszlopát is. De a BGA forráshiány miatt a pályázatot elutasította. Ekkor fordult hozzám a polgármester, hogy tudná-e ezeket a célokat támogatni a KMKSZ saját forrásaiból. Pozitív ígéretet kaptam a kulturális szövetség vezetőitől, a polgármester elkészítette a részletes költségtervet, amit én is aláírtam és továbbítottam. A kuruc emlékmű felállítására a KMKSZ elnöksége megszavazott 3500 hrivnyát, amiről tájékoztattam a polgármestert, aki személyesen hívta meg a falunapra a KMKSZ vezetőit. A polgármesterünk azt mondta nekem, hogy ez a támogatás az emlékmű felállításának költségeit teljes egészében fedezi. Ezért cserében Kovács Miklós elnök azt kérte, hogy az avató ünnepségen hangozzék el, hogy a KMKSZ támogatásával készült, ezzel kapcsolatban Kovács Ferenc polgármester kijelentette, hogy ez természetes. Felkerestem a szobrot faragó Fekete Józsefet, az eszenyi KMKSZ-alapszervezet alapító elnökét, aki elmondta, hogy az emlékoszlopot ingyen ajánlotta fel szülőfalujának. Úgy gondoltuk akkor, hogy a KMKSZ támogatására így is szükség lesz, hisz az emlékmű környezetének rendbetétele, parkosítása sok munkát és pénzt igényel.

Eljött a vasárnap, megérkeztek a magyarországi testvértelepülések küldöttségei, valamint Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke Szallár Sándorral, a KMKSZ járási szervezetének alelnökével. Az emlékműavatás már eleve gyanúsan kezdődött, hisz Kovács Ferenc polgármester Szabó Tiborra, az UMDSZ Közművelődési Szakbizottságának elnökére, az UMDSZ járási szervezetének elnökségi tagjára bízta az emlékműavató ünnepség vezetését, aki közismerten a KMKSZ és a jobboldali magyar kormányzat legnagyobb ellensége az egész környéken. Ez önmagában nem lett volna baj, az is csak szokatlan, hogy a meghívott vendégeket elfelejtette bemutatni az eszenyieknek. Ugyanakkor az sem hangzott el, hogy az emlékmű elkészítését a KMKSZ támogatta. A konferanszié ehelyett az eszenyi református lelkészen, Balogh Attila ungi esperesen élcelődött, aki mint Szabó Tibor fogalmazott, „egyéb elfoglaltságai miatt nem vállalta az emlékoszlop megszentelését”. Kovács Ferenc polgármester is elmulasztotta említeni a KMKSZ-t, amikor felsorolta a falunap támogatóit, elmondta, hogy a Bethlen Gábor Alap forrás hiányában nem támogatta azt, valamint, hogy az emlékoszlopot ingyen ajánlotta fel Fekete József. Ekkor én már felpattantam a kis koszorúmmal, és odamentem a KMKSZ vezetőihez. Az avatóünnepség végén, amikor Szabó Tibor megkérte az emlékoszlop alkotóját és a polgármestert, hogy leplezzék le azt, akkor Kovács Miklós is felpattant és azt mondta: »Na, itt semmi keresnivalónk nincs«, és eljöttünk mind a hárman. Később Kovács Ferenc polgármester az előre megírt beszédével igyekezett nekem bizonygatni, hogy ő majd a klub előtt, a falunap megnyitásakor akart köszönetet mondani a támogatásért a KMKSZ-nek. Amennyiben mindez valóban nem szándékos volt – amit nehezen tudok elhinni –, akkor ehhez nagyon nagy butaság kellett. Meggyőződésem, hogy az emlékmű elkészítését támogató szervezetet akkor kell említeni, amikor az lelepleződik, sőt a KMKSZ elnökének szót is lehetett volna adni. Ez így nagyon csúnya dolog volt Kovács Ferenctől, aki egyébként a KMKSZ-alapszervezetünk alelnöke.

Nos, ezért távozott az eszenyi falunapról Kovács Miklós, amivel én is maximálisan egyetértettem, sőt én még jobban fel voltam háborodva, mint ő. Amit pedig a Kárpáti Igaz Szó ír, az nem igaz. Én álltam az elnök úr mellett, amikor felpattant, Kőszeghy Elemér főszerkesztő csak jóval később érkezett meg Eszenybe. Honnan tudhatná, hogy mit mondott a KMKSZ elnöke?” – mondta el lapunknak Tagyi Klára.

Badó Zsolt