Nehéz bégányi siker a kupadöntőben

Labdarúgás

2013. október 3., 02:53 , 664. szám

A beregszászi járási labdarúgó-bajnokságban vasárnap nem rendeztek fordulót, mivel a kupadöntőre került sor Beregszászban Nagybégány és Alsóremete között.

Két héttel korábban, bajnoki találkozón Nagybégány 8-0-ra kiütötte a remeteieket, de aki most is sétagaloppra számított, az nagyot tévedett. Meglepetésre Alsóremete szerzett vezetést, de Nagybégány még az első negyedóra végén egyenlített. Utána jó egy órán keresztül gyűrte egymást a két csapat, de a döntő találatra egészen a 80. percig kellett várni. Ekkor a Beregvidéket is megjárt Igor Kalapács lépett ki a leshatárról és góljával megszerezte a kupagyőzelmet Nagybégány számára.

A nagybégányiak a hétvégén akár duplázhatnak is a bajnokságban, de mindehhez nem elég hazai pályán legyőzniük Beregsom csapatát, bajnoki elsőségükhöz az is kell, hogy az előttük egy ponttal vezető Badaló a záró fordulóban ne tudjon nyerni Guton.

(tamási)