Háztűznéző Karácsfalván

2013. október 31., 02:53 , 668. szám

Nem mindennapi élménnyel gazdagodhattak október 24-én a nagyszőlősi járási község, Karácsfalva lakói. A helyi, a KMKSZ-alapszervezet által nemrégiben felújított kultúrház színpadát ugyanis, ha csak másfél órára is, de a Beregszászi Megyei Magyar Drámai Színház társulata foglalta el.

A KMKSZ Karácsfalvai Alapszervezete által rendezett előadás kezdetén a Himnusz eléneklését követően Gorondi Albert alapszervezeti elnöke köszöntötte a nagy számban megjelent érdeklődőt, köztük a Sztojka-líceum diákjait és munkatársait, emlékeztetve őket az ’56-os forradalom eseményeire, emléknapjára, s a székelyek autonómiáért indított menetére. Majd a forradalom eseményeit felelevenítendő, a Tóth Mária által felkészített helyi fiatalok léptek színpadra rövid műsorral.

Ezt követően a beregszászi társulat varázsolt igazi színházi élményt a zsúfolásig megtelt kultúrház kis színpadára Nyikolaj Vasziljevics Gogol Háztűznéző című darabjával. A Melnyicsuk Oleg által rendezett egyfelvonásos komédia a legfiatalabb és legidősebb nézők arcára is tartós mosolyt varázsolt. Míg a nagyokat a humoros szöveg, történet, a helyzetekben rejlő komikum, addig a kicsiket a szereplők alakítása, gesztusai szórakoztatták.

A vendégeket a hosszas taps után a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban látták vendégül, ahol Varju Zoltán, a líceum IV. Béláról elnevezett kollégiumának igazgatója mutatta be az intézményt. Ő is kifejtette, amit oly sok más néző is: remélik, hogy bár első, de nem utolsó alkalommal járt a kis községben a beregszászi társulat.

er