Székelyzászló-ügy: fellebbezett az EMNT

2014. január 16., 06:50 , 679. szám

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megtámadta a marosvásárhelyi bíróságon annak a nagy összegű bírságnak a jegyzőkönyvét, amelyet a székely zászló kitűzéséért rótt ki rá a városi rendőrség.

A bírósági kereset múlt csütörtöki benyújtása után tartott rögtönzött sajtótájékoztatón Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke kijelentette, a marosvásárhelyi rendőrség önkényesen és helytelenül minősítette reklámzászlónak a székely zászlót. „Ezt azzal a nyilvánvaló céllal tette, hogy a megfélemlítés, a fenyegetés eszközével éljen” – idézte szavait az EMNT közleménye. Az EMNT ügyvezető elnöke emlékeztetett rá, hogy Románia kulturális minisztériuma a székely zászlót elismerte egy történelmi közösség jelképének, és úgy vélte, a zászló használata nem ütközhet törvénybe.

Sándor Krisztina szerint a marosvásárhelyi zászlóügy inkább politikai, mintsem jogi természetű. Az MTI-nek nyilatkozva elmondta, ennek ellenére jogi úton keresik az igazukat, hiszen a székely zászló elleni támadás a hatóságok részéről érkezett. Az EMNT vezetője hozzátette, a zászló továbbra is ott leng az EMNT és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös marosvásárhelyi székházán, és nem is áll szándékukban eltávolítani. Sándor Krisztina kijelentette, a bírságot provokációnak tekintik, és fontolóra veszik, hogy bűnvádi feljelentést tegyenek Valentin Bretfelean helyi rendőrparancsok ellen hivatali visszaélés miatt. „Az EMNT eltökélt abban, hogy ezt a küzdelmet végigvigye, és ha a marosvásárhelyi bíróságon is politikai döntés születik, felsőbb fórumokon szerez érvényt igazának” – hangoztatta.

Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi rendőrség parancsnoka a Mediafax hírügynökségnek adott nyilatkozatában úgy vélekedett, az EMNT vezetői „zagyvaságokat” állítanak. „Én nem utasítom a beosztottaimat, hogy kit bírságoljanak meg, és kit nem. A törvény világos, azt alkalmazni kell” – jelentette ki a rendőrfőnök. Kilátásba helyezte, hogy ő is bepereli az EMNT vezetőit zaklatásért, rágalmazásért és a hatóság sértegetéséért. A marosvásárhelyi rendőrség december 20-án 30 ezer lejes (kétmillió forint) bírságot szabott ki az EMNT Maros megyei szervezetére, amiért az a korábbi felszólítás ellenére sem távolította el székházáról a hatóság által reklámzászlónak tekintett székely zászlót.

(MTI/Kárpátalja)