Gajdos a rendőrállam mellett – erről próbálja elterelni a figyelmet a zöld KISZó
Minden jel arra mutat, hogy a múlt csütörtökön megszavazott törvénymódosítások a rendőrállami fordulat jelképévé válnak. Az ukrán ellenzéken kívül a nyugati erőközpontok is hasonló hangnemben nyilatkoztak. Ha az indulatok végképp elszabadulnak, akkor pedig kitörölhetetlenül fekete csütörtökként fog a múlt heti kézfelemeléses szavazás bevonulni Ukrajna történetébe.
A felemelt kezek közt ott volt Gajdos Istváné is. Maga az aktus csak pár másodpercig tartott. Nyilvánvaló, hogy ennyi idő alatt nem lehet megszámolni 240 kezet, de a listát lehozták. Ha valaki ezek közül nem akarta a nevét adni a történtekhez, az nyilvánosan tiltakozhatott. Gajdos nem volt a tiltakozók között. Ha komolyan vennénk, hogy a kárpátaljai magyarokat képviseli, az ukrán parlamentben úgy lehetne venni, a magyarok a diktatúra mellett tették le a voksukat.
Szerencsére ő csak egy régiós képviselő, aki vezényszóra szavaz. Ilyen minőségében elkövetett tetteiért a kárpátaljai magyarokat nem lehet hibáztatni, hisz az UMDSZ teljesen feloldódott gazdaszervezetében.
Ezt az UMDSZ-esek nem is igen tagadják, de megpróbálják lerántani a KMKSZ-t a saját szintjükre. Innét az igyekezet, hogy a magyar szervezetet a Baloga-féle JeC-cel mossák össze.
Legutóbbi ürügyük erre a Keleti Partnerség program volt, amely során, mint köztudott, a magyar állam az ukrán helyett toldoz-foldoz, csinosít iskolákat, óvodákat, más intézményeket Kárpátalján. Az erről szóló szerződést a magyar külügy és a Kárpátaljai Megyei Tanács köti meg: Németh Zsolt külügyminiszter-helyettes és Ivan Baloga tanácselnök.
Utána azonban a szerződést jóvá kell hagynia a megyei tanácsnak, amit az meg is tett. Méghozzá egyhangúlag. Tehát a régiósok és az UMDSZ-esek éppúgy megszavazták, mint Balogáék vagy a KMKSZ-frakció. Ahhoz, hogy a zöld KISZó jogosan állítsa be JeC–KMKSZ akciónak a Keleti Partnerség eddigi első körét és a most elindított másodikat, ellene kellett volna szavazniuk a megyei tanácsban.
Lehet, hogy a régiósokkal együtt sikerült volna leszavazni a szerződés jóváhagyását. De persze ennek az ódiumát, hogy miattuk nem érkezett meg a pénz a kárpátaljai, többnyire magyar intézményekbe, nem vállalták.
Hogy a KMKSZ a sajátjainak osztaná a támogatást, még nagyobb képtelenség. Az utóbbi időben még inkább csökkent azon intézményvezetőknek a száma, akik nem lennének feltétlenül lojálisak a mostani régiós–UMDSZ-es rezsimhez. Ha ilyen alapon lennének válogatva a kedvezményezett intézmények, akkor a lista bizony jóval rövidebb volna.
Meg lehet azért érteni a zöld KISZó kínját. Nem elég, hogy besorozták őket a hatalompártba, most ki is vezénylik őket a barikádokra, hogy segítsenek a küzdelemben a demokrácia, a jogállamiság, a magyarság ellen.