Az önkormányzati képviselők jogairól

2014. március 13., 06:32 , 687. szám

„Azt remélem, hogy a kijevi események hatására átalakul a városi önkormányzat, s végre a polgárokat is meghallgatják majd. Addig is lenne három kérdésem. 1. Jogosult-e a tanács titkára egyben tanácsi képviselői tisztséget is betölteni? 2. Miért van az, hogy a polgármester évente egyszer beszámol a település lakossága előtt az általa végzett munkáról, a képviselők viszont nem? Van olyan törvény, amely erre kötelezi a képviselőket? 3. Hol lehet panaszt tenni az önkormányzati képviselőkre? (Az embernek néha az benyomása, a képviselők azt hiszik, hogy ők mindenhatók és érinthetetlenek.)”

– 1. Ukrajna törvénye A helyi önkormányzatokról 50. paragrafusa kimondja, hogy a tanácsi titkárt a tanács választja meg saját képviselőinek soraiból az önkormányzati testület megbízatásának idejére, az adott település vezetőjének – községi, nagyközségi tanácselnök, városokban a polgármester – javaslata alapján.

2. Ukrajna törvénye A helyi önkormányzatokról 42. paragrafusa egyértelműen előírja a községi, nagyközségi tanácselnökök, illetve városi polgármesterek számára, hogy évi egy alkalommal be kell számolniuk az általuk vezetett községi, nagyközségi vagy városi tanács előtt az állami gazdaságszabályozási politika végrehajtásáról az adott önkormányzat végrehajtó szervei által. Ezen kívül legalább évi egy alkalommal lakossági fórumon kell beszámolnia az adott területi közösségnek az általa végzett munkáról. Ha az adott községi, nagyközségi vagy városi tanács képviselőinek legalább fele azt követeli, a tanácselnök vagy polgármester köteles bármikor záros határidőn belül beszámolni a testület előtt az adott önkormányzat végrehajtó szerveinek tevékenységéről.

Ami a képviselőket illeti, Ukrajna törvénye A helyi önkormányzatokról 49. paragrafusa értelmében az önkormányzati képviselő az egész territoriális közösség érdekeit képviseli, rendelkezik mindazokkal a jogokkal, amelyek lehetővé teszik számára, hogy aktívan részt vegyen az önkormányzat és az általa létrehozott szervek, szervezetek munkájában, egyben kötelezettségei vannak a választókkal, az önkormányzattal és annak szerveivel szemben, végrehajtja azok megbízásait.

A képviselő felelősséggel tartozik választókerülete szavazópolgárainak, azok előtt elszámolni köteles. A jogszabályok értelmében rendszeresen, de legalább évi egy alkalommal köteles beszámolni tevékenységéről választókerületének szavazópolgárai, a civil szervezetek előtt. Ukrajna törvénye A helyi tanácsok képviselőinek státusáról 16. paragrafusa kimondja, hogy az adott tanácsnak kell irányadó jelleggel rendelkeznie arról, meddig köteles a képviselő beszámolni választói előtt.

3. Amennyiben az önkormányzati képviselő jogsértő ténykedése vagy tétlensége következtében önt anyagi vagy erkölcsi kár, fizikai sérülés, egészségkárosodás stb. érte, jogában áll a bírósághoz fordulni és az okozott erkölcsi és anyagi kár megtérítését követelni. Ha megfenyegeti, vagy más törvénytelen módon igyekszik nyomást gyakorolni önre egy képviselő, tegyen feljelentést a rendőrségen.

Ezenkívül ne feledje, hogy a választóknak jogukban áll visszahívni a képviselőjüket, amennyiben az oly módon sértette meg az ország alkotmányát vagy törvényeit, amit a bíróság is törvénysértésnek ismert el. Ugyancsak visszahívható a képviselő, ha egy éven belül nyomós ok nélkül nem vett részt a plenáris ülések, vagy az önkormányzati bizottságok üléseinek több mint a felén, nem hajtotta végre az adott önkormányzat vagy szervei által elfogadott határozatokat, megbízásokat, illetve, ha tevékenysége nem egyezik azokkal az alapelvekkel és nyilatkozatokkal, amelyeket választási programja tartalmaz. (Lásd Ukrajna törvénye A helyi tanácsok képviselőinek státusáról 37–41. paragrafusait!)