Egyre több az orosz zászló délkeleten

2014. március 13., 06:32 , 687. szám

Az ország délkeleti részén az elmúlt napokban tovább folytatódtak az Oroszországgal szimpatizálók és a kijevi vezetéssel szemben bizalmatlanok tüntetései.

Múlt héten az oroszbarát tüntetők több ízben is elfoglalták a Donyeck megyei állami adminisztráció épületét. Szerdán a rendőrség megkísérelte bombariadóra hivatkozva kiüríteni az épületet. A Novosztyi Donbasza tudósítása szerint Pavel Gubarjov „önjelölt népi kormányzó” és hívei nem voltak hajlandók elhagyni az üléstermet, de kimentek az előcsarnokba. Később aztán a tüntetők már nem tudtak visszatérni a második emeletre, mert pajzsos rendőrök állták el az útjukat, akik mindenkit felszólítottak, hogy hagyják el az épületet, mert „valamit találtak”.

A rendvédelmi erők az akció során 70 tüntetőt őrizetbe vettek, köztük magát Gubarjovot is. Az épületre ismét felvonták az ukrán zászlót. Nem sokkal később azonban több száz tüntető ismét megszállta a hivatalt, s népszavazás kiírását követelték a többségében orosz ajkú Donyeck megye jogállásáról.

Még ugyanaznap a tüntetők egy része a megyei adminisztráció épületétől a Lenin térre indult, ahol Ukrajna területi egységének megőrzéséért rendeztek tüntetést. A megmozdulás után a téren verekedés tört ki, az összetűzésben az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség értesülései szerint hét ember megsérült.

Nyugtalanság jellemezte Odesszát is. Az ottani Jevromajdan bejelentette, hogy mintegy 80 militáns érkezett a városba, hogy az oroszbarát szervezetekkel és „tyituskákkal” tömeges zavargásokat szervezzenek, és elfoglalják az Odessza Megyei Állami Adminisztráció épületét.

A megyei adminisztráció megjósolt ostroma azonban elmaradt. Az oroszbarát erők múlt csütörtöki nagygyűlésén Igor Markov parlamenti képviselő bejelentette, hogy irányító törzset alakítanak valamennyi tiltakozó csoport vezetőjének bevonásával. A törzs élére a tavaly garázdaság vádjával őrizetbe vett, s a bíróság által csak néhány napja szabadlábra helyezett politikus Konsztantyin Hriscsenko volt miniszterelnök-helyettest javasolta. Markov felszólalásában hangsúlyozta: Ukrajnának egységes, oszthatatlan országnak kell maradnia, de más politikai berendezkedéssel. „Mi a hatalom decentralizálását, a kormányzók választhatóságát támogatjuk. A legfontosabb megnyugtatni az országot, amely (…) az összeomlás szélére került. Ezért stabilizálni kell a helyzetet és csak békés úton igyekezni elérni jogaink érvényesítését” – jelentette ki.

Szombaton mintegy 3,5 ezren gyűltek össze a harkivi Szabadság téren a Lenin-szobor előtt orosz és ukrán lobogókat, társadalmi szervezetek zászlóit lengetve. A tüntetők transzparensein többek között „A fasizmus nem jut át!”, „Délkelet, összetartunk”, „A referendumért és az orosz nyelvért!”, „A testvéri népek szövetségének meg kell valósulnia!”, „NATO – nem”, „Majdan, mi felgyorsítottuk a szakadást”, Ukrajna-Oroszország – testvérnépek” jelszavak voltak olvashatók. Miközben a résztvevők száma egyre nőtt, az emberek azt skandálták, hogy „Oroszország”, „Referendum”, „Harkov”.

A nagygyűlés résztvevőinek többsége György-szalagot tűzött a ruhájára. Referendum kiírását követelték, amely két témában lenne hivatott tisztázni a lakosság véleményét: az ország föderalizációja, és a második államnyelv státusának megadása az orosz nyelvnek.

Vasárnap Luhanszkban mintegy kétezer oroszpárti tüntető elfoglalta a megyei állami adminisztráció épületét és azt követelte, hogy március 16-án tartsanak népszavazást a megye Oroszországhoz való csatlakozásáról. Az adminisztráció épületéről eltávolították az ukrán zászlót, helyére az orosz került.

Ezzel párhuzamosan tartottak népi vicsét a városban a Majdan hívei. Az oroszpárti tüntetők egy része verekedésbe keveredett a Sevcsenko-emlékmű közelében gyülekező majdanosokkal.

Donyeckben ugyanaznap mintegy ötezren vonultak utcára azt követelve, hogy tartsanak referendumot a megye Oroszországhoz való csatlakozásáról. A tüntetők ugyancsak követelték Pavel Gubarjov „népi kormányzó” szabadon bocsátását, akit a hatóságok szeparatizmusért és hatalomátvételi kísérletért tartóztattak le korábban. A nagygyűlés résztvevői ezenkívül hangoztatták, hogy nem ismerik el a Kijev által a megye élére kinevezett új kormányzót, a nagyvállalkozó Szerhij Tarutát.

Az egyébként békésen zajló tüntetésen egy műkedvelő költő felolvasta versét arról, hogy Nyugat-Ukrajna le akarja igázni a Donbászt, és csak a testvéri orosz nép mentheti meg a régió lakóit – jelentette a korrespondent.net.

Az új ukrán kormány állítólag nem adott pénzt a harkivi állatkert fenntartására, ezért az intézménynek csak múlt hétfőig volt pénze ételt venni az állatoknak. Az állatkert igazgatója szerint a terhes elefánt már annyira éhes, hogy hamarosan belehal a kimerültségbe – írta az index.hu a Daily Mailre hivatkozva.

„Az állataink nem harcolnak a túlélésért, semmilyen politikai nézetük sincsen, csak élni akarnak. Azonban, ha a kormány nem intézkedik sürgősen, akkor a teljesen ártatlan állatok a jövő héten elkezdenek meghalni” – mondta az igazgató.

A helyi média szerint a harkivi állatkertnek szánt források végül máshova kerültek. A harkivi vezetés egyébként végig ellenezte a majdani tüntetéseket, most azonban az új miniszterelnöknek kell könyörögniük az állatok ételéért – írta az index.hu.

(korrespondent.net/pravda.com.ua/zn.ua/MTI/karpatalja.ma/index.hu/Kárpátalja)