Karriernap a beregszászi főiskolán

2014. április 3., 06:42 , 690. szám

A karrierépítés, a munkaerőpiacon történő elhelyezkedés, valamint a tanintézményekből kikerült fiatalok jövőjének tervezése volt a fő témája a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (KMF) Karriercentrumának szervezésében március 29-én, szombaton lebonyolításra került Karriernapnak. A Karriercentrum által második alkalommal szervezett szakmai plénumra a főiskola Gross Arnold termében került sor.

A szép számmal megjelent érdeklődőket Soós Katalin, a KMF Karriercentrumának vezetője köszöntötte. Örömtelinek nevezte, hogy a főiskoláról kikerült diákok az itt szerzett tudással nemcsak pedagógusként, hanem más munkaterületeken is megállják helyüket: vannak köztük céges irodavezetők, újságírók, rendszergazdák, valamint konzulátusi és nagykövetségi alkalmazottak is. Többeknek Nagy-Britanniában, az Amerikai Egyesült Államokban, valamint Ausztráliában sikerült karriert befutniuk, ezen távoli államokban öregbítve a KMF jó hírét.

Köszöntötte a jelenlévőket dr. Orosz Ildikó, a KMF elnöke is.

A Karriernapot megtisztelte jelenlétével dr. Czomba Sándor, a magyar Nemzetgazdasági Minisztérium Foglalkoztatáspolitikáért Felelős Államtitkárságának államtitkára, aki Foglalkoztatáspolitika és jövőkép címmel tartott szakmailag igen nívós, adatokkal gazdagon alátámasztott előadást. Előadásának elején röviden szót ejtett Magyarország nem éppen rózsás demográfiai helyzetéről: jelenleg Magyarország népessége már tízmillió fő alatt van. A probléma egyik forrása, hogy karriervágyból vagy más okból kifolyólag több házaspár csak későn, 30 éves kor fölött vállal gyermeket, sok családban „divat” az egykézés is. A népesség jelenleg lassú csökkenést mutat. Ha a jelenlegi negatív tendencia tovább folytatódik, 2030-ra a magyar államhatáron belül élő magyarság száma 9,5 millió alá eshet. A magyar kormány ezért az elmúlt években kiemelt hangsúlyt fektetett a családpolitikára, melytől a probléma megoldódását reméli a jövőben.

Fanta Mihajlo, a Beregszászi Városi-Járási Foglalkoztatási Központ igazgatója a jelenlegi helyi munkaerő-piaci realitásokról beszélt. Ember Emese, a KMF Felnőttképzési Központjának munkatársa a továbbtanulási, illetve pályázati lehetőségekről, míg Karmacsi Zoltán, a főiskola pedagógusa a munkaerő-piaci versenyben előnyt jelentő apróbb praktikákról beszélt. Gogola István iskolapszichológus az önismeretről és önértékelésről, míg Farkas-Kordonec Gabriella jogász a munkaerőviszony jogi vonatkozásairól szólt. A nap további részében különböző vállalkozói esettanulmányok bemutatására került sor.

F.Zs.