Mi számít munkabalesetnek?

2014. április 3., 06:42 , 690. szám

„Férjem hazafelé indult munkahelyéről, amikor a gyár udvarán megbotlott, leesett és eltörte a kezét. A vállalat vezetői azt mondják, hogy a baleset pillanatában nem végzett munkát, azaz szó sincs munkahelyi traumáról. Kérem, magyarázza el, mikor tekinthető egy sérülés munkabalesetnek, s mikor nem?”

– A kérdést a Miniszteri Kabinet №1232. számú, 2011. 11. 30-i határozatával jóváhagyott A termelési balesetek, szakmai megbetegedések és szerencsétlenségek kivizsgálásának és nyilvántartásának rendjéről című rendelete, illetve a kormány 2001. 03. 22-i dátummal, №270. számú határozatával jóváhagyott, A nem termelési természetű balesetek kivizsgálásának és nyilvántartásának rendjéről címet viselő rendelete szabályozza.

Az 1232-es rendelet értelmében vizsgálatot olyan baleset (azaz időben korlátozott esemény, vagy a dolgozót ért hirtelen veszélyes termelési tényező, esetleg közeg behatása) esetén folytatnak, mely a munkavállalónak munkaköri kötelezettségei ellátása során következett be, s melynek következtében egészségkárosodást állapítottak meg.

Az általános szabály szerint a dolgozókkal gyalogosan vagy valamilyen közlekedési eszközön (a vállalatit, illetve a vállalati célra használtat kivéve) a munkahelyükre, vagy onnan hazafelé tartva megesett balesetek kivizsgálását és nyilvántartását a nem termelési természetű balesetek kivizsgálásának és nyilvántartásának rendje szerint végzik. A № 270-es rendelet 3. pontja értelmében szintén nem minősül termelési természetű sérülésnek az olyan baleset, mely akkor következik be, amikor a dolgozó gyalogosan vagy valamilyen közlekedési eszközön a munkahelyére, vagy onnan hazafelé tart.

Mindazonáltal megjegyzendő, hogy hasonló esetben a munkaadónak bizottság létrehozását kell elrendelnie, amelynek feladata tisztázni a baleset körülményeit és okait, megállapítani, hogy összefüggésben áll-e az adott eset a munkavégzéssel vagy sem. Ugyancsak ennek a bizottságnak a feladata a vonatkozó rendelkezéseknek megfelelő dokumentumok összeállítása a történtekről.

hk