Tető alatt a Pásztor Ferenc Katolikus Közösségi Központ

2014. április 3., 06:42 , 690. szám

Püspöki szentmise keretében áldották és szentelték meg vasárnap Beregszászban a Pásztor Ferenc Katolikus Közösségi Központ nemrég elkészült tetőszerkezetét. A Szent Kereszt felmagasztalása plébániatemplomban ez alkalomból megjelent Tóth István, Magyarország beregszászi főkonzulja, Farkasné Bőcs Judit ungvári magyar konzul, valamint Papp László kivitelező.

Michels Antal plébános az egybegyűltekhez szólva örömének adott hangot, amiért többszörös ünnep alkalmából köszönthetik a templomban Majnek Antalt, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspökét, hiszen a vasárnapi szentmisén az elkészült tető megáldása mellett keresztelőre is sor került, bemutatták továbbá a közösségnek az első áldozásra készülő 24 iskolást, illetve az egyházközségnek azt a 26 fiatal és kevésbé fiatal tagját, akik idén részesülnek majd a bérmálkozás szentségében.

Majnek Antal püspök örömének adott hangot, amiért az utóbbi időben egyre gyakrabban lehet jelen negyedik vagy további gyermek keresztelőjén. „Hálát adok az Úristennek minden megszületett gyermekért, akit elfogadtak a szülők. Azért fohászkodom mindenhol, hogy legalább egyházunkban, legalább templomba járó híveink fogadják el Isten ajándékát, a következő gyermeket. Hiszen csak így van jövőnk, illetve nekik is csak így lehet üdvösségük” – mondta egyebek mellett.

Az egyházmegye püspöke a mise során lektorrá avatta Bárdos Istvánt. (A lektorok az egyház hivatalos megbízottjai a szent szövegek, az olvasmány vagy a szentlecke olvasására és tolmácsolására.)

Miután Majnek Antal az oltárnál megáldotta az új tetőszerkezetet, az ünnepi alkalom résztvevői a felújítás alatt álló épülethez vonultak, ahol sor került a tető megszentelésére.

„A Pásztor Ferencről, az egyházközség mártírhalált halt plébánosáról elnevezett közösségi ház felújítását és az épületet a plébániatemplommal összekötő park létrehozását célzó munkálatok tavaly nyáron indultak meg – mondta el lapunknak Jakab Annamária, a plébánia munkatársa, hittantanár. – Az első állomás a játszótér megépítése, illetve a házaspárok keresztútjának kialakítása volt a leendő park területén, melyeket még 2013 szeptemberében birtokba vehetett a közösség. Miután sikerült megszerezni az épület felújításához szükséges engedélyeket, elkezdődhetett a falak statikai megerősítése, majd a tető építése, amivel nemrég végeztek a munkások.”

A következő lépés a plébánia, illetve a hittanterem kialakítása lesz a tágas épületben, tudtuk meg. Az egyházközségnél úgy tervezik, hogy ezekkel a munkálatokkal júliusra végeznek majd a kivitelezők, ami lehetővé teszi, hogy a régi plébániaépületet a szeptemberi tanévkezdésig leánykollégiummá alakíthassák át.

A továbbiakban a támogatások függvényében alakítanák ki a most tető alá hozott épületben többek között a Pásztor Ferenc Zarándokházat és Emlékmúzeumot, a rászorulók ellátását szolgáló étkezdét és ingyenkonyhát, valamint a szeretetszolgálatok helyiségeit. A tervek szerint a zarándokház a Kárpátaljára látogató csoportok elhelyezésére is alkalmas lesz.

Dicséretes dolog az a tenniakarás, amely ennek a kivételes vállalkozásnak a megvalósítása során közelebb hozza egymáshoz a híveket és mindazokat a támogatókat, akiknek fontos, hogy Beregszászban megvalósuljon ez a közösségi ház – fogalmazott az épület tetőterében rögtönzött ünnepségen Farkasné Bőcs Judit. „Az anyaországban folyamatos figyelem kíséri, és nagy megbecsülés övezi a helyi igények alapján született kezdeményezéseket. A magyar kormány a jelenlegi válságos időkben is erkölcsi és anyagi eszközökkel ösztönzi a határon túli közösségek elképzeléseinek megvalósulását” – jelentette ki a konzul, hozzátéve: ezt fejezi ki a magyar külügyminisztérium vezetésének az a legutóbbi döntése is, hogy a nemzetközi fejlesztési és együttműködési keret terhére egymillió forint támogatásban részesíti azt a projektet, melynek célja a beregszászi plébániatemplom és az azt körülvevő park éjszakai megvilágítása, térfigyelő kamerákkal való felszerelése.

A tetőépítés az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárságának támogatásával valósult meg. A megjelentek előtt felolvasták Hölvényi György egyházügyi államtitkárnak a munka befejezése alkalmából küldött üzenetét. „Magyarország kormánya elkötelezett nemzetünk újraegyesítése, közösségeink megerősítése mellett. Hazánk gazdasági teljesítőképességének függvényében támogatást nyújtunk határainkon belül és a határon túl nemzetünk lelki, szellemi megerősítése érdekében minden élő közösséget szolgáló cél megvalósításához. Örömünkre szolgál, hogy támogatásunk segítségével, fáradozásunk eredményeként egy olyan épület születik, amely otthona lehet egy ilyen közösségnek” – írta levelében az államtitkár, jelezve, hogy a ház a helyi közösség erejének, élni akarásának gyümölcse. Hölvényi emlékeztetett: a házat arról a mártírhalált halt Pásztor Ferencről nevezték el, akinek a közösséget létrehozó és megerősítő munkája, áldozatos élete példát és erőt ad ma is. „Megőrizni a hitet és megőrizni magyarságunkat – ez a cél. Mindezt úgy tenni, hogy ne egyfajta szellemi skanzenként legyenek jelen a világban, hanem a kovász szerepét töltsék be abban az élettérben, szűkebben vett hazában, közösségben, ahová a gondviselés állította Önöket – ebben segít ez az épület” – fogalmazott levelében az egyházügyi államtitkár.

A tető megszentelését követően Majnek Antal püspök köszönetet mondott Michels Antal plébánosnak és segítőinek, a projektet támogató valamennyi beregszászinak, a kivitelező Papp László vállalkozónak a hitükért, amelynek köszönhetően bele mertek vágni abba az óriási munkába, amit az államtól visszakapott, leromlott állapotú egyházi ingatlan felújítása jelent.

hk