Görögkatolikus jótékonysági hangverseny Beregszászban

Segítség a lelki felkészülésben

2014. április 4., 17:44 , 691. szám

Április 3-án immár második alkalommal szervezte meg nagyböjti hangversenyét a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán működő Görögkatolikus Főiskolai Lelkészség (GörögKör). A hangversenyen az Ungvári Keresztfelmagasztalás Görögkatolikus Püspöki Székesegyház kórusa lépett fel, s ez alkalommal jótékony cél is társult hozzá: a szervezők a Kezünkben a Jövő Alapítvány tevékenységének támogatásához gyűjtöttek felajánlásokat.

Az eseményen elsőként dr. Orosz Ildikó, a GörögKörnek s a hangversenynek is otthont adó Rákóczi-főiskola elnök asszonya köszöntötte a jelenlévőket, örömét kifejezve aziránt, hogy a GörögKör évről évre egybegyűjti, megmozgatja a főiskola fiataljait. Marosi István, nagybégányi görögkatolikus áldozópap, a GörögKör vezetője köszöntőjében elmondta: egy egyházi kórus hangversenyén való részvétel nem csupán énekek meghallgatását jelenti, hanem imádságot is. Az imádságba való bekapcsolódás pedig segítséget jelent a húsvét ünnepére való lelki felkészülésben. Hangsúlyozta továbbá, hogy a püspöki székesegyház kórusa Kárpátalja legrégibb, több száz éves múltra visszatekintő kórusa, s fennállása óta dicsőíti a görögkatolikus szent liturgia szépségét, ezáltal az ősiség forrását hordozza.

A Barna András, a székesegyház karnagya által vezetett kórus több mint egy órás előadása során munkácsi egyházmegyei Mária-énekek, böjti és liturgikus énekek alapján feldolgozott kórusdarabok hangzottak el. A rendezvényen számos érdeklődőn túl jelen volt Demkó Ferenc, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye Beregszászi Esperesi Kerületének esperese, Michels Antal, beregszászi római katolikus plébános, Mihajlo Selemba görögkatolikus parochus, a beregszászi járás szláv nyelvű híveinek esperese, az egyházmegye papjai, a Beregszászi Ortutay Görögkatolikus Kollégium diákjai és a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum számos egyházi zenét kedvelő tanára, diákja is.

Az énekek elhangzását követően Kurmay Sándor, a 2008-ban az állami gondozásban lévő gyermekek támogatásának céljából létrejött Kezünkben a Jövő Alapítvány elnöke mondott köszönetet a hangverseny megszervezőinek, s minden adakozónak. Elmondta továbbá, hogy az alapítvány kórházmisszióval és beteg gyermekek kezelésének támogatásával is foglalkozik, így van bőven hová kerülnie a segítségnek.

A hangverseny létrejöttét a Barankovics Alapítvány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.

Espán Margaréta