Magyarországon pihennek a kijevi Majdan önkéntes segítői

2014. április 4., 13:08 , 691. szám

2014. április 3-án a Magyar Külügyminisztériumban Takács Szabolcs politikai igazgató, helyettes államtitkár fogadta az ukrajnai válság legdrámaibb, februári napjaiban a kijevi Majdanon szolgáló és a sebesülteken gyakran életük kockáztatásával segítő orvosok, ápolók és egészségügyi önkéntesek első, 26 fős csoportját, akik ötnapos rehabilitációs programra érkeztek Magyarországra.

A napokban, a Külügyminisztérium kezdeményezésére, a Magyar Kormány felajánlása alapján a Majdanon rendkívüli feladatokat ellátó egészségügyiek csoportja érkezett Magyarországra. A program megvalósítása hűen tükrözi, hogy a magyar társadalom feszült figyelemmel, nagyfokú szimpátiával és segíteni akarásával követte az ukrajnai eseményeket. A válság februári eszkalációját követően a Külügyminisztérium részéről – a Magyar Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül – 2 millió forint értékű gyógyszert és kórházi műszert juttatott el Kijevbe, hogy a Majdanon megsérültek megfelelő orvosi ellátásban részesülhessenek. Martonyi János magyar külügyminiszter a Visegrádi Négyes partnerek február 28–március 1-i kijevi látogatása során a külügyminisztérium további magyar segélyek koordinációját látta el. Magyarország a Visegrádi Négyek elnökeként, a kormányzati és az üzleti szféra összefogása révén mintegy 100 ezer USA-dollár értékű tárgyi adományt tudott küldeni a rászorulóknak, s több esetben jelentős értékű egészségügyi, gyógyászati segélyt nyújtott Ukrajnának. Emellett Magyarországon spontán gyűjtést is szerveztek a lakosság körében a sebesültek számára.

A Magyar Kormány 2014. február 26-i ülésén további 30 millió forint értékű felajánlásról döntött. Ennek keretében kerülhet sor az orvosok, ápolók, egészségügyi önkéntesek rehabilitációjára. Takács Szabolcs az egészségügyiek első csoportjának fogadásán hangsúlyozta, hogy Magyarország nem pusztán szomszédként, hanem barátként tekint Ukrajnára, amellyel mindig is szolidáris volt. A politikai igazgató támogatásáról biztosította az ukrán nép európai útválasztását. Ezt követően a kijevi önkéntesek Hajdúszoboszlóra utaztak, ahol egy termálvizes gyógyüdülőben vesznek részt rehabilitációs programban, valamint kirándulásokon vesznek részt a város környékén.

A Külügyminisztérium a közeljövőben a kijevi Majdan újabb csoportja számára biztosítja a magyarországi gyógykezeléshez, rehabilitációhoz szükséges anyagi forrásokat.