Hans Breugem tiszteletes Nagygejőcön

2014. április 10., 08:03 , 691. szám

Mint arról korábban hírt adtunk, a Nagygejőci Református Egyházközség a 139 éves egykori református tanítói lakás és iskola részleges felújításával létrehozta gyülekezeti termét, és felújította a református templomot is. A munkálatokban anyagilag és kétkezi munkával részt vállaltak a hollandiai Kampen és Sommelsdijk települések református gyülekezetei, s ennek révén igazi testvérgyülekezeti kapcsolatok is kialakultak.

A kapcsolatok erősödésének egyik bizonyítéka, hogy a közelmúltban Sommelsdijkből népes küldöttség érkezett Nagygejőcre a holland gyülekezet lelkipásztora, Hans Breugem vezetésével. A delegáció megtekintette a felújított gyülekezeti házat, valamint a református templomot, és Pápai Gábornak, Nagygejőc református lelkipásztorának tolmácsolásában megismerkedtek a község életével, valamint az itt élő emberekkel.

Hans Breugem tiszteletes úgy gondolta, az alkalmat kihasználva istentisztelet keretében is szól a gejőci testvérekhez. Az istentiszteletre április első vasárnapján került sor.

A lelkipásztor textust Ézsaiás próféta könyvéből, míg lekciót az Apostolok cselekedeteiből tartott: ez utóbbi az etióp kincstárnok keresztény hitre történt megtéréséről szólt. Felhívta a figyelmet arra, hogy akárcsak a megkeresztelkedett kincstárnoknak, nekünk is örvendve kell dicsérnünk az Urat.

A kincstárnok csodálatos megtérésének hála, a kereszténység eljutott ebbe a távoli afrikai országba, elterjedt, s a történelem próbatételei közepette, a kopt kereszténység formájában egészen napjainkig sikerült fennmaradnia. Az elvetett mag szárba szökkent, és jelenleg is zöldell.

F.Zs.