Továbbra sincs nyugalom Kelet-Ukrajnában

Nem csökken a feszültség Ukrajna és Oroszország között

2014. április 10., 08:03 , 691. szám
Donyeck

Újabb oroszbarát megmozdulások hulláma söpört végig Ukrajna keleti részén az elmúlt napokban. Donyeckben, Luhanszkban és Harkivban a tüntetők hivatali épületeket foglaltak el.

Donyeckben vasárnap szállták meg a megyei adminisztráció épületét, majd hétfőn kikiáltották a „független donyecki köztársaságot”. A döntést a szeparatisták által létrehozott, úgynevezett „népi tanács” hozta meg rendkívüli ülésén. A testület emellett úgy határozott, hogy az újonnan létrehozott „köztársaság” csatlakozik Oroszországhoz. A szakadárok vezetői kihirdették a tanács döntését a hivatali épület előtt összegyűlt oroszbarát tüntetőknek, akik a döntéseket kitörő ovációval és Oroszországot éltető skandálással fogadták.

A tüntetők még ugyanaznap gyors rohammal, alig 15 perc alatt bevették az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) helyi épületét. A nap folyamán gumiabroncsokkal és szögesdróttal erősítették meg az épület előtt emelt barikádjukat egy esetleges ostrom visszaverésére készülve.

Luhanszkban az oroszbarát tiltakozók vasárnap foglalták el az SZBU helyi székházát. A roham közben kilencen sérültek meg. A tüntetők megkaparintották az épületben tárolt fegyvereket. A szeparatisták hétfőn barikádot emeltek az épület elé gumiabroncsokból és vaspajzsokból.

Kedden az SZBU azt közölte, hogy az elfoglalt luhanszki épületüket aláaknázták a tüntetők. Tájékoztatásuk szerint a szeparatisták mintegy hatvan embert tartottak fogva. A tüntetők tagadták a vádakat. „Nincs robbanóanyag, nincsenek túszok. Nincs szükségünk túszokra ahhoz, hogy elérjük azt, amit akarunk” – mondta egy tüntető, aki az akció koordinátorának nevezte magát. Később a média mégis arról számolt be, hogy a hatóságokkal folytatott tárgyalások eredményeként az épületfoglalók szabadon engedtek 56 fogva tartott fegyvertelen személyt.

Harkivban is kikiáltották a szakadárok a „köztársaságot” hétfőn. A megye Ukrajnától való elszakadását követelő oroszbarát aktivisták, akik magukat megválasztották a megyei tanács „képviselőinek”, közölték, hogy átvesznek minden hatáskört az állami intézmények irányítása fölött.

Az oroszbarát aktivisták célja a kelet-ukrajnai tüntetésekkel és épületfoglalásokkal, hogy előidézzék orosz csapatok behatolását az országba – jelentette ki Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök kormánya hétfői tanácskozásán. Utalva arra, hogy orosz csapatok állomásoznak az ukrán határ menti 30 kilométeres övezetben, a kormányfő azt mondta: „egy ukránellenes terv megvalósítása folyik, amelynek keretében külföldi csapatok fogják átlépni a határt, hogy megszállják az ország területét. De mi ezt nem engedjük meg.” Szavai szerint Moszkva csak nyilatkozataiban vonta vissza csapatait az ukrán határtól, ez azonban a valóságban nem történt meg.

Kijelentette, hogy a Donyeckben, Luhanszkban és Harkivban állami épületeket elfoglaló „radikálisok külföldi kormányok különleges erőivel” működnek együtt.

Ezzel egyidejűleg Oroszország arra szólította fel az ukrán kormányt, hogy ne alkalmazzon erőszakot az ország délkeleti részében tüntető oroszbarátok ellen. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és ügyvezető ukrán kollégája, Andrij Descsicja – az orosz tárca közlése szerint – telefonbeszélgetést folytatott egymással. Ezen Lavrov hangsúlyozta annak szükségességét, hogy az ukrán kormány tartsa tiszteletben a térségben lakók törekvéseit. Egyúttal elfogadhatatlannak nevezte, hogy katonai erőt alkalmazzanak a törvényes kérésekkel fellépő tüntetőkkel szemben, akik „nyelvüket, kultúrájukat és társadalmi jogaikat kívánják megvédeni”.

Lavrov hétfőn amerikai kollégájával, John Kerryvel is tárgyalt. Kezdeményezték, hogy 10 napon belül közvetlen tárgyalások kezdődjenek az ukrán helyzetről Oroszország, Ukrajna, az Egyesült Államok és az Európai Unió részvételével. Kerry arra figyelmeztette orosz partnerét, hogy minden további, Ukrajna destabilizálására irányuló lépésnek ára lesz majd Oroszország számára.

Kedden reggel Olekszandr Turcsinov házelnök, ideiglenes kormányfő az ukrán parlament ülését megnyitva közölte, hogy a harkivi szakadárok fegyvert vetettek be az épület felszabadítására érkezett rendőrök ellen, akik viszont – mondta – „sosem használnak” fegyvert a békés tüntetők ellen. Turcsinov bejelentette továbbá, hogy a rendvédelmi szervek provokációkat hiúsítottak meg Dnyipropetrovszk és Mikolajiv megyében.

Arszen Avakov belügyminiszter ugyancsak keddi tájékoztatása szerint Harkivban nagyon nyugtalan volt az előző éjszaka. Az oroszbarát tüntetők belülről felgyújtották a Harkiv megyei adminisztráció épületét, fény- és hanggránátokkal dobálták meg a Nemzeti Gárda katonáit, tüzet nyitottak a belügyi egységek fegyvertelen embereire.

Andrij Descsicja külügyminiszter a Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozva közölte, az ukrán kormánynak elegendő ereje és eszköze van ahhoz, hogy ellenőrzése alatt tartsa az ország területét, beleértve annak keleti részét is. Mint mondta, Harkivban, Luhanszkban és Donyeckben a hatóságok kizárólag rendőri erőket vetnek be a tüntetők ellen. Moszkvai állításokra reagálva Descsicja úgy reagált, nincs tudomása róla, hogy az ország keleti részén ukrán egyenruhába öltözött amerikai zsoldosok tevékenykednének.

Kerry kedden egyenesen oroszországi ügynököket tett felelőssé a kelet-ukrajnai szeparatisták aktivizálódásáért. „Világos, hogy az oroszországi különleges erők és ügynökök voltak az elmúlt 24 óra káoszának katalizátorai” – fogalmazott Kerry, hozzátéve, hogy ez „mondvacsinált indokul szolgálhat ahhoz hasonló katonai lépésekhez, amelyeket a Krímen láttunk”.

(MTI/zn.ua/Kárpátalja)