Alig írták alá, máris megszegték

Genfi megállapodás

2014. április 24., 00:43 , 693. szám

A napokban ismét felvillant az ukrajnai válság rendezésének esélye, ám az előzőekhez hasonlóan a genfi megállapodást sem tartották be.

A válság megoldására múlt csütörtökre összehívott genfi négyoldalú találkozón John Kerry amerikai, Szergej Lavrov orosz és Andrij Descsicja ukrán külügyminiszter, valamint Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője a feszültség enyhítését célzó konkrét lépésekről egyeztetett.

A találkozó után tartott sajtótájékoztatón Lavrov és Kerry bejelentette, hogy a négy fél megállapodott a béke és nyugalom megteremtését célzó menetrendben, s a Genfi nyilatkozat néven elfogadott dokumentumban egy széles körű nemzeti párbeszéd azonnali megkezdésére szólítottak fel. Az aláírók felhívással fordultak a konfliktusban érintett minden ukrajnai félhez, hogy mondjanak le az erőszakról, megfélemlítésről és provokációkról. Elítélték a szélsőségesség, rasszizmus és vallási türelmetlenség, ezen belül az antiszemitizmus minden formáját. Az aláírók követelték az összes illegális fegyveres csoport lefegyverzését. A megállapodás előírta, hogy ki kell üríteni minden megszállt épületet, utcát és teret. Azok a tiltakozók, akik leadják fegyvereiket, és kiürítik az általuk megszállt épületeket, amnesztiában részesülnek, kivéve azokat, akik súlyos bűncselekményeket követtek el.

Megállapodtak abban is, hogy az EBESZ megfigyelői missziójának támogatnia kell az ukrán hatóságokat a genfi megállapodás megvalósításában. Az Egyesült Államok, az EU és Oroszország kötelezettséget vállaltak, hogy megfigyelők kiküldésével is segítik a missziót. A tervezett alkotmányozó folyamatnak átláthatónak kell lennie, és abból senkit sem zárhat ki, szögezi le többek között a megállapodás.

Sajnos, a vállalásokból szinte semmi nem valósult meg, azaz folytatódtak a fegyveres összecsapások és tüntetések Ukrajna délkeleti részén, és annak sincs jele, hogy megindult volna a párbeszéd a szembenálló felek között. Ehelyett Oroszország Ukrajna szemére vetette, hogy nem hagytak fel az oroszbarát erők elleni fegyveres akciókkal, míg Kijev a szakadárok támogatásával vádolta Oroszországot, azt állítva: bizonyítékaik vannak arra, hogy orosz katonák tartózkodnak az ország területén.

Olekszandr Gnyezgyilov, az egyoldalúan kikiáltott Donyecki Népköztársaság szóvivője kijelentette: csoportja csak akkor hajlandó kiüríteni a kormányépületet a kelet-ukrajnai városban, ha az „illegális” kijevi kormány is távozik a parlamentből és az elnöki hivatalból. Mások azt mondták: nem mennek el mindaddig, amíg az új ukrán kormány támogatói sem távoznak a kijevi Majdanról, a Viktor Janukovics elnök bukásához vezető tiltakozás központjából. A Majdan tüntetői viszont még korábban közölték, hogy nem hajlandók távozni a május 25-i elnökválasztásig, nehogy meghamisítsák azok eredményeit. (Ugyanakkor kedden a fővárosi hatóságok nekiláttak a barikádok elbontásához.)

Az összecsapások a húsvéti ünnepek alatt sem szüneteltek. Vjacseszlav Ponomarjov, a Donyeck megyei Szlovjanszk úgynevezett népi polgármestere és önvédelmi csapatának (népi milíciájának) vezetője rendkívüli sajtótájékoztatón közölte: Oroszország vezetéséhez fordult azzal a kéréssel, hogy vonultasson be békefenntartó erőt a kelet-ukrajnai régióba, Donyeck és Luhanszk megyékbe, hogy megvédje azokat „a(z ukrán) Nemzeti Gárdától és a Jobboldali Szektortól”. Majd hozzátette: ha Oroszország nem tud békefenntartó erőket küldeni, akkor legalább adjon nekik fegyvereket.

A szlovjanszki önkéntesek vezetője egyébként a Ria Novosztyinak azt mondta, hogy a várost az ukrán szélsőségesen nacionalista Jobboldali Szektor „ostromolja”. Elbeszélése szerint a vasárnap hajnali támadás idején egy helyi gépkocsivezető a két fiával őrködött az ellenőrzőpontnál. Nem volt náluk fegyver, épp a húsvétot ünnepelték. Éjjel kettő körül észrevettek egy terepjárókból álló konvojt, amely gyanúsnak tűnt számukra. Megállították a gépkocsikat, erre azokból tüzet nyitottak rájuk, hárman meghaltak.

Moszkvai jelentések szerint a megtámadott ellenőrzőponthoz érkező szlovjanszki önkéntesek visszaverték a támadást, majd lefoglalták a támadók gépjárműveit, amelyekben fegyvereket, a térségről készült légi felvételeket találtak, és a Jobboldali Szektor jelképeit is fellelték.

Az orosz külügyminisztérium provokációnak minősítette a Szlovjanszkban történt lövöldözést és közleményben követelte, hogy Kijev „maradéktalanul tartsa be az Egyesült Államok, az Európai Unió, Oroszország és Ukrajna között a délkelet-ukrajnai válság kiterjedésének megakadályozását célzó csütörtöki genfi megállapodásban vállalt kötelezettségeit”. Az állásfoglalás szerint Moszkvát felháborította „a felbérelt fegyveresek provokációja”, amely „arról tanúskodik, hogy a kijevi hatalom nem akarja megfékezni és lefegyverezni a nacionalistákat és a szélsőségeseket”.

Hétfőn automata gépkarabélyokkal felfegyverzett, terepszínű ruhát és símaszkot viselő ismeretlenek ismét megszállták a városi rendőrkapitányságot a Donyeck megyei Kramatorszkban. A Kramatorszk.INFO helyi hírportál jelentése szerint Vitalij Kolupaj városi rendőrkapitányt a támadók foglyul ejtették, és ismeretlen helyre vitték. Az épületfoglalók azt követelték, hogy a rendőrfőnökért cserébe adják ki nekik a rendőrkapitányságon lévő fegyvereket.

Olekszandr Turcsinov házelnök, ideiglenes államfő kedden Joe Biden amerikai alelnökkel Kijevben folytatott megbeszélésén kijelentette: Oroszország és Ukrajnában tartózkodó „terrorista egységei” tüntetőleg nem hajlandók teljesíteni a genfi egyezségben foglalt megállapodásokat. Az államfő még aznap követelte a katonai műveletek újraindítását az oroszbarát lázadók ellen az ország keleti részén. Sajtószolgálata közölte, Turcsinov arra válaszul döntött így, hogy kedden Szlovjanszk közelében két megkínzott férfi holttestére bukkantak. Az egyikben felismerték Volodimir Ribakot, a szintén Donyeck megyei Horlivka városi tanácsának Batykivscsina párti képviselőjét, akit előző nap raboltak el ismeretlenek.

Az UNIAN hírügynökség ugyanaznap jelentette, hogy ismeretlen fegyveresek automata gépkarabélyokkal rálőttek az ukrán védelmi minisztérium An–30-as légi felderítő repülőgépére Szlovjanszk fölött.

(MTI/zn.ua/Kárpátalja)