Hitel és behívó

2014. április 24., 00:43 , 693. szám

„Nemrég hitelt vettem fel és vásároltunk egy tévékészüléket. Most azonban tartalékos katonatisztként tisztában vagyok vele, hogy bármikor megkaphatom a behívót. A feleségem munkanélküli, a szüleink nyugdíjasok, így ha én bevonulok, ők biztosan nem tudják majd fizetni a kölcsön utáni havi törlesztőrészleteket. Lehet-e fizetési halasztást kérni hasonló esetben?”

– A levélből ítélve ebben az esetben fogyasztói hitelről van szó. Amikor kölcsönt vett fel a banktól a tévékészülék megvásárlására, kötelezettséget vállalt arra, hogy időben fizeti annak kamatait és egyéb költségeit, illetve a megállapított határidőig törleszti a hitel teljes összegét stb. Ilyen esetekben a hitelszerződés pontosan rögzíti mind a hitelező, mind a hitelfelvevő jogait és kötelezettségeit. Vagyis azt tanácsolnám, hogy mindenekelőtt figyelmesen olvassa el a szerződés szövegét.

Meglehet, talál a dokumentumban egy A szerződés módosításának, kiegészítésének és felmondásának rendje című pontot, amely eligazítja a lehetőségeket illetően. De akár van ilyen pontja a szerződésnek, akár nincs, érdemes még a bevonulás előtt felkeresnie a pénzintézetet, amellyel a szerződést kötötte, és tájékoztatni őket a történtekről, a kialakult helyzetről, ami akadályozhatja az önök részéről a szerződésben vállaltak teljesítését. Esetleg bemutathatja a hadkiegészítő parancsnokságtól kapott értesítést, elmondhatja, talán dokumentumokkal is alátámaszthatja, hogy a felesége munkanélküli, a szülei kisnyugdíjasok. Ezek együttesen olyan körülmények, amelyek adott esetben indokolttá tehetik a szerződés módosítását, azaz elméletileg van lehetőség arra, hogy halasztást kapjon a hitel visszafizetésére, amíg a hadseregben szolgál.

Tudnia kell, hogy a hiteltörlesztéssel kapcsolatos gondok nem csupán az ügyfél számára jelentenek problémát, veszteséget is okozhatnak a banknak. Ezért a pénzintézet elméletileg még olyan esetekben is érdekelt lehet új fizetési konstrukció kidolgozásában, amely mind a hitelező, mind a hitelfelvevő számára előnyös, azaz lehetővé teszi, hogy önök mégiscsak törleszteni tudják a kölcsönt. A bankkal folytatott tárgyalások optimális esetben egy kiegészítő szerződés aláírásával zárulhatnak le, amelyben a pénzintézet új törlesztési feltételeket és határidőt állapíthat meg.

Végezetül egy jó tanács: a kiegészítő megállapodás aláírásakor legyen nagyon figyelmes, hogy elkerülhesse a hitel összegének, illetve az ön által kifizetendő teljes törlesztési összegnek az indokoltnál nagyobb mértékű emelését.

hk