Bemutatták az MKP EP-képviselőjelöltjeinek programját

2014. május 1., 08:29 , 694. szám

Bemutatták a szlovákiai Magyar Közösség Pártja (MKP) európai parlamenti képviselőjelöltjeinek programját, amelynek súlyponti témái között az Európai Unió kohéziós politikájának hangsúlyosabbá tétele, a leszakadó régiók felzárkóztatása és a kisebbségek védelmét célzó európai jogi normák erősítése szerepel.

„Támogatjuk az Európai Unió megmaradását és fejlődését, de elutasítjuk az Európai Egyesült Államok létrehozását” – szögezte le a múlt szerdai pozsonyi programismertető sajtótájékoztatón Farkas Iván, az MKP EP-képviselőjelöltje és gazdasági alelnöke, rámutatva: a felvidéki magyar párt a nemzetek Európájának megtartásában és ezzel egyidejűleg az unió kohéziós politikájának erősítésében látja az EU jövőjét.

A jelenlegi uniós jogi normák nem elégségesek a kisebbségek védelméhez, és ezért erősítésükre van szükség – mutatott rá Horony Ákos, az MKP másik képviselőjelöltje, aki a párt választási programjának kisebbségi kérdéseket érintő céljait ismertette.

„Olyan EU-t szeretnénk, ahol néhány év múlva el lehet mondani, hogy közeledtek egymáshoz a régiói” – emelte ki Farkas Iván a program gazdasági és szociális vonzatait ismertetve. Kifejtette: Brüsszel kohéziós politikájának hangsúlyosabbá tételét szeretnék elérni, valamint a munkahelyteremtés erősítését, a munkaalapú gazdaság megteremtését és a vállalkozói környezet javítását.

Horony Ákos, a kisebbségi kérdésekkel kapcsolatban rámutatott: az EU-ban több mint 40 millió olyan uniós polgár él, aki valamelyik őshonos kisebbség tagja. Szlovákiában e polgárok aránya meghaladja az összlakosság 15 százalékát, ami a térségben átlagon felüli érték. Az MKP szükségesnek tartja az Unió kisebbségvédelmi jogi normáinak bővítését, valamint azt, hogy a jövőben a felvidéki magyarságot érintő olyan fontos témák, mint a Benes-dekrétumok kérdése, illetve a kettős állampolgárság ügye, nagyobb teret kapjanak az EU-s fórumokon.

A Berényi József vezette MKP-nak jelenleg két európai parlamenti képviselője van Bauer Edit és Mészáros Alajos személyében.

(MTI/Kárpátalja)