Fegyveres összetűzések Kelet-Ukrajnában

Tovább nő a feszültség

2014. május 1., 08:29 , 694. szám

Az elmúlt napokban folytatódott az ukrán biztonsági erők múlt kedden megkezdett terrorellenes művelete az ország keleti részében. A hétvége ismét az oroszbarát erők tüntetéseinek és épületfoglaló akcióinak jegyében telt a térségben, miközben a keleti határon újabb orosz csapatösszevonás kezdődött.

Múlt csütörtökön a hadsereg és a belügyminisztérium alá tartozó egységek az oroszbarát fegyveres csoportok három útzárát semmisítették meg a Donyeck megyei Szlovjanszk északkeleti részén. Az összetűzések során hárman életüket vesztették, számosan megsebesültek.

A rendteremtő lépésekre válaszul Vlagyimir Putyin orosz államfő azzal fenyegette meg a kijevi döntéshozókat, hogy következményei lesznek az „ukrán nép elleni akciónak”. Putyin a kelet-ukrajnai terrorellenes műveleteket komoly bűncselekménynek, a kijevi hatalmat pedig juntának nevezte.

Ezzel egy időben hadgyakorlat kezdődött a Délkelet-Ukrajnával határos orosz régiókban, melyben Oroszország Déli és Nyugati Katonai Körzeteinek összfegyvernemi harcászati zászlóaljai vettek részt. Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter nem ismertette a gyakorlatozó orosz csapatok létszámát, de arról beszámolt, hogy adataik szerint „a délkelet-ukrajnai békés lakosság ellen több mint 11 ezer fős, automata fegyverekkel felszerelt ukrán haderő vesz részt”.

Olekszandr Turcsinov ügyvivő ukrán államfő azonnal felszólította Oroszországot, hogy vonja vissza csapatait az orosz–ukrán határról, szüntesse meg a beavatkozást Ukrajna belügyeibe, és hagyjon fel „az állandó fenyegetőzéssel és zsarolással”. A politikus rövid televíziós beszédben fordult az ország népéhez és jelezte: „nem engedünk a terrorista fenyegetéseknek, és folytatjuk az állampolgáraink életének védelmében elkezdett intézkedéseinket”. Kijelentete továbbá, hogy Oroszország állami szinten támogatja a terrorizmust.

Pénteken az orosz Szövetségi Migrációs Szolgálat közölte, hogy kijelölték a Krím félsziget és Ukrajna között az orosz államhatárt. Az UNIAN hírügynökség másnap viszont azt jelentette, hogy Ukrajna elzárta a Krím félszigetet édesvízzel ellátó Észak-krími-csatornát. A csatorna a Dnyeper folyó főágát köti össze a Krímmel, és a félsziget édesvízellátásának 85 százalékát biztosítja.

Miközben az ukrán fegyveres erők Szlovjanszk teljes bekerítésén és a külvilágtól való elvágásán fáradoztak, az oroszbarát fegyveresek túszul ejtették az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek (EBESZ) a térségben tartózkodó katonai megfigyelőit. A megfigyelőket vasárnap a külföldi újságíróknak is bemutatták, akik megerősítették, hogy a foglyok jól vannak. Az EBESZ-küldöttség egyik német tagjának megfogalmazása szerint ugyanakkor ők nem foglyoknak tekintik magukat, hanem Vjacseszlav Ponomarjov szakadár szlovjanszki polgármester „vendégeinek”. Hozzátette viszont, hogy nem tudja, mikor és milyen feltételek mellett engedik őket szabadon. A megfigyelők egyikét egészségi állapotára – cukorbetegségére – való tekintettel még aznap elengedték a szakadárok.

Ezzel egy időben az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megerősítette, hogy munkatársait fegyveresek foglyul ejtették a Donyeck megyei Horlivkában. Az SZBU sajtóközpontjának közlése szerint a biztonsági szolgálat tagjainak az lett volna a feladatuk, hogy elfogjanak egy orosz állampolgárt, akit a Volodimir Ribak horlivkai városi képviselő brutális meggyilkolásában való részvétellel gyanúsítanak. Fegyveresek támadtak viszont rájuk, megakadályozták őket feladatuk végrehajtásában, és foglyul ejtették őket.

A hét végén több tüntetést is szerveztek a délkeleti országrészben az oroszbarát erők. Donyeckben vasárnap Gyenyisz Pusilin, a megye önhatalmúlag kinevezett „kormányzója” az általuk május 11-re meghirdetett népszavazás mellett agitált. „Mi önökkel együtt szuverenitást kapunk, aminek köszönhetően eldönthetjük, hogy föderális egységre lépünk-e egy másik országgal vagy sem” – magyarázta a referendum célját az összegyűlteknek. A tüntetők később elfoglalták az állami tévé- és rádiótársaság megyei épületét. Követelték, hogy szüntessék meg az ukrán csatornák sugárzását és helyettük orosz tévécsatornákat sugározzanak.

Luhanszkban is kikiáltották vasárnap a „népi köztársaságot” azok a szakadárok, akik megszállva tartják az SZBU helyi részlegének épületét – írta a Szegodnya című ukrán lap hírportálja. A tüntetésen szó volt arról, hogy a helyi szeparatisták a donyeckiekhez hasonlóan népszavazást kezdeményeznének a terület „Luhanszki Népi Köztársaság” néven való függetlenné válásáról Ukrajnától.

Hétfőn országos népszavazás megtartását javasolta a régiók hatásköreinek bővítéséről az ügyvivő ukrán államfőnek Szerhij Taruta, Donyeck megye kormányzója és Olekszandr Lukjancsenko, Donyeck váro­sának polgármestere. Indítványozták, hogy a május 25-re kiírt elnökválasztással egy időben rendezzék meg a referendumot. Taruta szerint a régiók önrendelkezésének bővítésével együtt önkormányzati rendőrségek létrehozását is népszavazásra kellene bocsátani.

Még ugyanaznap oroszbarát fegyveresek elfoglalták a rendőrséget és a városi tanács épületét a Donyeck megyei Kosztyantinyivkában. Helyszíni médiajelentések szerint mintegy 15-20, automata gépkarabélyokkal felfegyverzett szeparatista hajtotta végre a két épület elfoglalását. A város parancsnoka, akit helyben „Békefenntartó” néven ismernek, közölte: népszavazás megrendezését követelik a terület státusáról.

Aznap délben meglőtték Hennagyij Kernesz harkivi polgármestert. A városvezetőt egy Dragunov mesterlövészpuskával lőtték hátba. A golyó az UNIAN hírügynökség forrásai szerint a tüdején és a máján is áthatolt. A politikust másnap Izraelbe szállították gyógykezelésre.

A harkivi városvezető a februárban leváltott Viktor Janukovics volt államfő hű emberének számított, és korábban erősen támogatta a szeparatista törekvéseket Kelet-Ukrajnában. Az utóbbi időben azonban politikai irányt váltott, igyekezett városában fenntartani a nyugalmat és megakadályozni azt, hogy a szakadárok hasonló forgatókönyvet valósítsanak meg, mint Donyeckben és a térség más városaiban. Megfigyelők valószínűnek tartják, hogy Kernesz ellen azért követték el a merényletet, hogy újabb feszültséget gerjesszenek Harkivban. Eszerint nem kizárt az sem, hogy esetleg az orosz titkosszolgálatok állnak a gyilkossági kísérlet hátterében.

Ugyanaznap néhány tucat, más források szerint mintegy kétszáz Moszkva-barát aktivista botokkal, baseballütőkkel, láncokkal rátámadt az Ukrajna egységéért tüntetőkre Donyeckben. Legalább 14-en megsérültek, többeket kórházba kellett szállítani. Az Oroszországot éltető ellentüntetők – akiknek többsége maszkokkal takarta el az arcát – mindenkit ütöttek, akit utolértek, főként lábra és fejre mértek csapásokat. A rendezvényt biztosító rendőrök szemtanúk szerint tétlenül nézték az incidenst.

Kedden Moszkva-barát tüntetők megrohamozták Luhanszkban a megyei adminisztráció épületét. Az Osztrov hírportál információi szerint előzőleg az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) helyi részlegének szakadárok által megszállt épületénél mintegy kétezren gyűltek össze demonstrációra. A tüntetők az épülettől a megyei adminisztráció elé vonultak, ahol néhányan közülük betörték a hivatal ablakait, és behatoltak az épületbe. A szakadárok korábban ultimátumot intéztek a vezetéshez, egyebek között amnesztiát követeltek bebörtönzött társaiknak, állami státust az orosz nyelvnek és referendum megtartását a megye státusáról. Ultimátumuk helyi idő szerint délután 14.00-kor lejárt, ezért vonultak a tüntetők a megyeháza elé.

Később a tüntetők – köztük harminc-ötven símaszkot, golyóálló mellényt viselő, gépkarabélyokkal felfegyverzett szakadár – bekerítették a belügyminisztérium megyei főosztályának épületét. Bent a rendvédelmiek elbarikádozták magukat. Az UNIAN hírügynökség helyszíni tudósítása szerint a rendőrök oszlatógránátokat vetettek be, a szeparatisták Molotov-koktélokat dobáltak, és rálőttek az épületre.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál jelentése szerint szakadárok a Luhanszk megyei Pervomajszk településen is elfoglalták a városházát.

Közben Olekszandr Turcsinov házelnök és ideiglenes államfő bírálta a kelet-ukrajnai rendvédelmiek munkáját, akik szavai szerint tehetetlenek, többen közülük pedig elárulták esküjüket. Az ügyvivő államfő ezzel magyarázta a térségben indított terrorellenes művelet eredménytelenségét.

(unian.ua/segodnya.ua/MTI/Kárpátalja)