Kettős Hoverla-vereség

Labdarúgás

2014. május 1., 08:29 , 694. szám

A mögöttünk maradt héten nem termett sok babér az Ungvári Hoverla számára az országos élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, hiszen Vjacseszlav Groznij együttese előbb a 20. fordulóból elmaradt találkozóját vesztette el, majd a 27. játéknapon is vesztesen hagyta el a játékteret.

Először a bajnoki címre hajtó Dnyipro nyert 2-0-ra Ungváron a több európai topcsapat által is kiszemelt Konopljanka, illetve Juliano góljával. A hazaiak több mint egy órán át tartották maguk, de miután Kravcsenko kiállítása miatt 10 főre fogyatkoztak, a soraiban hét válogatottal felálló vendégcsapat bedarálta a vendéglátókat.

A forduló további eredményei: Sahtar Donyeck–Tavrija Szimferopol 2-1, Zorja Luhanszk–Kárpáti Lviv 2-2, Szevasztopol–Metalurg Zaporizzsja 5-0, Csornomorec Odessza–Dinamo Kijev 1-1, Illicsivec Mariupol–Vorszkla Poltava 1-2, Voliny Luck–Metaliszt Harkiv 1-4.

A hét végén rendezett 27. fordulóban az ungvári együttes a Zorja Luhanszk vendégeként kapott ki 1-0-ra, amivel az tűnik egyre valószínűbbnek, hogy a kárpátaljai együttes a most elfoglalt 13. helynél feljebb már aligha kapaszkodhat a bajnoki tabellán.

Rangadót vesztett Harkivban a Dnyipro, amivel azért szalasztott el nagy lehetőséget az előzetesen Ungváron győztes alakulat, mert egy esetleges győzelemmel a tabellán utolérhette volna a Sahtart. A Dinamo Kijev a Metalurg Donyeck vendégeként kapott ki 1-0-ra, vagyis a fővárosiak Oleg Blohin távozása után is bukdácsolnak a bajnokságban.

Eredmények: Zorja Luhanszk–Ungvári Hoverla 1-0, Illicsivec Mariupol–Szevasztopol 0-0, Kárpáti Lviv–Metalurg Zaporizzsja 2-2, Metalurg Donyeck–Dinamo Kijev 1-0, Metaliszt Harkiv–Dnyipro 2-1, Vorszkla Poltava–Tavrija Szimferopol 1-1, Voliny Luck–Csornomorec Odessza 1-2.

Három fordulóval a vége előtt 56 pontja van az éllovas Sahtarnak, 53 ponttal áll a második Dnyipro, míg a bronzéremért az egyformán 47 pontos Dinamo Kijev és a Metaliszt áll harcban.

A 22 pontos Ungvári Hoverla bebetonozta magát a 13. helyen, a május 4-én sorra kerülő 28. fordulóban a Voliny Luckot látja vendégül.

(tamási)