Zeneiskolások tehetségkutató koncertműsora Badalóban

2014. május 1., 08:29 , 694. szám

A maga nemében rendhagyó koncertműsorra került sor vasárnap délután Badalóban, ahol a helyi kultúrházban a Mezővári Zeneiskolában tanuló tehetséges helyi fiatalok adtak ízelítőt zenetudásukból a nagyközönség előtt.

Az esemény megrendezésében szülőként és szervezőként is jeleskedő dr. Jakab Lajos helyi családorvos, a KMKSZ helyi alapszervezetének alelnöke köszöntőjében annak a reményének adott hangot, hogy a most első ízben megrendezésre kerülő koncertműsorral a jövőben hagyományt teremtenek, és minden évben meginvitálják majd a szülőket, rokonokat, barátokat, illetve a zeneszerető nagyközönséget a gyerekek koncertjére.

Az esemény ötletgazdája, Kocsis Katalin zenetanár köszönetet mondott a szülőknek, illetve azon intézmények vezetőinek, amelyekben az elmúlt években helyben tanulhattak zenét a gyerekek. Majd arról beszélt, hogy az általa felkészített gyerekek nagy lelkesedéssel és szorgalommal készültek a mostani fellépésre.

Ezt követően került sor a koncertműsorra, melynek repertoárjában elsősorban zongoradarabok szerepeltek, de emellett az ifjú művészek játszottak még furulyán, fuvolán, pikolón és szaxofonon is. A darabok között két tehetséges helyi énekespalánta, Moskola Gabriella és Péter Andrea népszerű dalokat adott elő. Fellépésük után többen is megjegyezték, hogy ha ilyen ütemben fejlődnek tovább, jövőre akár már Az ének iskolájának ajtaján is kopogtathatnak. A zeneművek és énekek mellett hallhattunk még verset, színdarabot, Kocsis Mercédesz pedig egy szívhez szóló anyák napi verssel lepte meg édesanyját.

Az előadások végén a koncertműsor díszvendége, a kárpátaljai magyarság európai parlamenti képviselőjelöltje, Bocskor Andrea osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel.

Szalai Imre, Badaló polgármestere, illetve Sápi Zsolt helyi református lelkipásztor is gratulált a szervezőknek és a fellépőknek a színvonalas műsorért, s annak a reményüknek adtak hangot, hogy a rendezvény valóban hagyománnyá válik a településen.

,,Tehetségeket keresünk, és ma látszott, hogy jó helyen kezdtük el a kutatást” – kezdte beszédét Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke, aki arra utalt, hogy a KMKSZ hosszabb távú tervei között szerepel az ilyen és ehhez hasonló tehetségkutatók támogatása. Mint mondta, számára különösen jó érzés volt eljönni Badalóba, hiszen ez a község számos tehetségeket nevelt ki a kárpátaljai magyarság számára, többek között ismert költőt, énekeseket, színművészt, szárnyait bontogató festőművészt.

A rendezvény végén a fellépő gyerekek a hitre és nemzeti öntudatra ösztönző ajándéktárgyakat – beregi szőttes, házi áldás stb… – vehettek át. A koncertműsort a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezete támogatta.

(tamási)