Megkezdődött a sorkötelesek behívása

2014. május 22., 06:45 , 697. szám

Egyelőre nem tudni, hány kárpátaljai magyar fiatal kezdi meg kötelező sorkatonai szolgálatának letöltését az elkövetkező hetekben.

Tavaly ősszel a megyében összesen 320 sorköteles korú fiatalt hívtak be az ukrán hadseregbe, s akkor úgy volt, hogy ez lesz az utolsó behívás, ám az elmúlt hónapok eseményei, az orosz katonai fenyegetés miatt a Legfelsőbb Tanács határozata alapján áprilisban Olekszandr Turcsinov megbízott államfő úgy határozott, hogy ismét bevezeti a kötelező sorkatonai szolgálatot.

A megyei hadkiegészítő parancsnokság által szervezett múlt pénteki ungvári tanácskozásról megjelent tájékoztatókból kitűnik, hogy miután az elnöki rendelet csupán május 1-jén lépett életbe, az idei tavaszi sorozásra a szokottnál később kerül sor, s várhatóan május végétől júliusig tart majd.

A behívás a 18 és 25 év közötti férfiakra vonatkozik, illetve azokra a 30 év alatti tartalékos tisztekre, akik egyetemi tanulmányaik során katonai kiképzésben részesültek, s tiszti rangot kaptak. Ez elvben Kárpátalján összesen több mint 40 000 főt érinthetne, illetve felülvizsgálhatják annak a további mintegy hatezer főnek az ügyét, akik korábban különböző okokból halasztást kaptak a katonai szolgálat megkezdése alól. Mindnyájuk közül azonban a hivatalos tájékoztatás szerint csupán néhány ezer főnek kellett megjelennie az elmúlt napokban a helyileg illetékes hadkiegészítő parancsnokságokon, s végül mintegy 2500 főt hívnak majd be a megyéből az ukrán hadseregbe, illetve más fegyveres alakulatokhoz.

Emellett a Zakarpattya Online szerdán a Csasz Zakarpattya portál értesülésére hivatkozva közölte, hogy Olekszandr Turcsinov megbízott államfő május 6-i rendeletének megfelelően Kárpátalján folytatódik a részleges mozgósítás. A feladat egyebek mellett a 128. önálló hegyi lövészdandár személyi állományának feltöltése a háborús időkre megállapított létszámig.

Ezzel összefüggésben jelenleg is tart azoknak a katonaköteleseknek a kiértesítése, akiket ebbe a dandárba hívnak be a részleges mozgósítás keretében. A behívottakat május 26-tól, azaz jövő hétfőtől juttatják el egységeikhez Ungvárra, Munkácsra és Nagyszőlősre – közölte Ivan Vaszilcjun ezredes, a Kárpátaljai Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság parancsnoka.

Hozzátette: amint feltöltik az alakulatokat, a gyakorlótereken harci összehangolásra – a katonai szolgálat idején megszerzett készségek felfrissítésére – kerül sor. A továbbiakban az egységek állandó állomáshelyeiken tartózkodnak majd, a feladatok teljesítésére készen. Azt egyelőre nem tudni, hogy melyek lesznek ezek a feladatok – teszi hozzá a portál.

„Az utasítást, hogy melyik egységet hová kell áthelyezni szükség esetén, a vezérkari főnök direktívája határozza majd meg. Ha a március 17. és május 2. közötti részleges mozgósítás tapasztalatait nézzük, némelyik egység Ukrajna keleti és déli régióiba távozott a kitűzött feladatok teljesítése végett, mások ugyanakkor állandó állomáshelyeiken maradtak azokban a helységekben, ahol feltöltésük megtörtént” – tette hozzá Vaszilcjun ezredes a Zakarpattya Online szerint.

Érdemes megjegyezni, hogy a behívót személyesen kell átvenni. Ukrajna Adminisztratív Jogsértési Kódexének 210. paragrafusa egyebek mellett kimondja: a katonai nyilvántartás szabályainak megsértése; a hadkiegészítő parancsnokságon való megjelenés elmulasztása nyomós ok nélkül behívás esetén az adózatlan minimálbér (jelenleg 1218 hrivnya) 5–7 szeresének megfelelő bírsággal büntethető.

(khp)