Alakulóban az új magyar kormány

2014. június 5., 05:00 , 699. szám

Kedden elkezdődött a miniszterjelöltek meghallgatása a parlamenti bizottságokban. A bemutatkozást követően a bizottságok véleményükről írásban tájékoztatják az Országgyűlést.

Orbán Viktor múlt csütörtökön nevezte meg kormánya tagjait. A tíz miniszterjelölt közül csupán ketten nem voltak tagjai a második Orbán-kormánynak.

Semjén Zsolt, a KDNP elnöke tárca nélküli miniszter lesz. Pintér Sándor lesz a belügyminiszter, ugyanúgy, mint az első és második Orbán-kormány idején. Balog Zoltán marad az emberi erőforrások minisztere. A földműv elésügyi tárcát Fazekas Sándor irányítja majd. Folytathatja a munkát Hende Csaba is a honvédelmi minisztérium élén.

Trócsányi László Navracsics Tibort váltja a megújult formában működő igazságügyi minisztérium élén. Mint elmondta, a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés biztosan maradni fog, a halálbüntetés bevezetésének viszont nincs realitása. Miniszterként is ugyanazt tekinti majd legfontosabb feladatának, mint korábban alkotmánybíróként. „Az általam vezetett tárca élen kíván járni abban, hogy olyan jogszabályok szülessenek, amelyek az alaptörvénynek megfelelnek” – fogalmazta meg a politikus.

Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter lesz. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter marad.

A kormány új tagja Seszták Miklós, aki Németh Lászlónét váltja a nemzeti fejlesztési miniszteri székben. A miniszterjelölt arról beszélt: tárcájának egyik legfontosabb feladata a hazai energiaellátás biztonságának erősítése – amire nem lát lehetőséget atomerőmű nélkül. Kiemelte még, hogy felelős vagyongazdálkodásra törekszik. „Azt gondolom, hogy a vagyonpolitikát illetően egyetlenegy fontos mondat van, ami a költségvetési bizottság számára is nagyon fontos: hogy amennyiben közvagyont értékesítünk, abból közvagyont teremtsünk” – jelentette ki Seszták Miklós.

Lázár János mostantól miniszterként irányítja a Miniszterelnökséget, amelyet az elmúlt két évben államtitkárként vezetett.

A bizottságok mindegyik miniszterjelölt kinevezését támogatták. A kormány tagjai a tervek szerint június 6-án tehetnek esküt, június 15-ig pedig már az államtitkárok személye is kiderül.

(Duna Híradó/hirado.hu/szcs)