Gyermeknap Beregrákoson

2014. június 5., 05:00 , 699. szám

Beregrákoson június 1-jén szervezte meg gyermeknapi rendezvényét a KMKSZ Beregrákosi Alapszervezete.

A rendezvény gyermek-istentisztelettel vette kezdetét, majd a helyi magyar iskola udvarán folytatódott a program. Itt Molnár Béla, az iskola igazgatója és Tóth Margit, a KMKSZ-alapszervezet elnöke köszöntötte a szórakozni vágyó gyermekeket. Tóth Margit alapszervezeti elnök, az iskola magyartanára Szabó Lőrinc Ima a gyermekekért című versét szavalta el a megnyitón, Mészár Katalin 7. osztályos tanuló pedig a Kell ott fenn egy ország című dalt énekelte el.

A délután folyamán a magyar diákok jóvoltából tréfás jelenetek, illetve különböző drámajátékok, vetélkedők, versenyek, ügyességi feladatok várták a gyermekeket. Volt ének- és mesemondó verseny, rajzverseny és legek vetélkedője is, amin kiderült, ki a leghosszabbat ugró, leggyorsabb, ugrókötéllel legtöbbet ugró ifjú, és a legkevesebbet hiányzó diák. A kézügyeskedni vágyók gyöngyöt fűzhettek vagy épp kipróbálhatták a lufifigurakészítést. A különböző versenyeken eredményesen szereplők a KMKSZ ajándéktárgyaiban részesültek, amelyeket Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnöke, a Munkácsi Középszintű Szervezet elnöke adott át.

A programok sora a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület jóvoltából a Csipkés Együttes vezette táncházzal ért véget.

A beregrákosiak ezúton is köszönetüket fejezték ki a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek és a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesületnek első, s remélhetőleg nem utolsó gyereknapi rendezvényük támogatásáért.

em