Seder Ilona a Beregszászi Járási Tanács új elnöke

2014. június 5., 05:00 , 699. szám

Hosszas frakciók közötti egyeztetéssorozatot követően áldozócsütörtökön titkos szavazással végre megválasztotta a Beregszászi Járási Tanács új vezetőit. A jelenlévő 54 képviselőből 51-en támogatták a KMKSZ- frakció tagjának, Seder Ilonának a Beregszászi Járási Tanács elnökévé történő megválasztását. A testület alelnökévé Horváth Lászlót, az UMDSZ képviselőjét választották a képviselők.

Az új elnök megválasztását az tette szükségessé, hogy a Beregszászi Járási Tanács korábbi elnöke, a régiós Knobloch György április elsején idén már másodszor lemondott a járási tanács elnöki tisztségéről, és lemondott helyettese, az UMDSZ-es Braun Béla is.

Az áldozócsütörtöki tanácsülést a frakcióközi kezdeményező csoport megbízásából Sin József, a KMKSZ-frakció vezetője nyitotta meg, majd javaslatára egyperces néma csenddel emlékeztek a jelenlévők a kelet-ukrajnai antiterrorista akciók áldozataira, valamint az elhunyt Riskó György járási képviselőre, lapunk korábbi főszerkesztőjére. A KMKSZ-frakció vezetője hangsúlyozta az új tanácsi vezetés megválasztásának szükségességét, elmondta, hogy a jelölteket mind a négy frakció támogatja. A tanácsülésen a képviselők mellett többek között jelen volt Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökének első helyettese, Volodimir Trikur és Medvigy István megyei képviselők, Petruska István, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnöke és Mikola Kurica, a Beregszászi járás ideiglenes rendőrfőnöke, valamint a járás településeinek polgármesterei.

Margareta Vagrin, a Beregszászi Járási Választási Bizottság elnöke bejelentette, hogy a Riskó György halálával megüresedett képviselői helyet a KMKSZ frakcióban ezentúl Iljasovics Viktor tölti be. Ezt követően a képviselők titkos szavazással Seder Ilonát, a KMKSZ-frakció tagját 51 szavazattal választották a Beregszászi Járási Tanács elnökévé, helyettesévé pedig Horváth Lászlót, az UMDSZ-frakció tagját 41 szavazattal. A járási tanács új vezetői letették a hivatali esküt. Seder Ilona köszönetet mondott képviselőtársainak a bizalomért, majd arra kérte őket, valamint a járás szervezeteinek és vállalatainak vezetőit, hogy egy csapatként dolgozzanak a Beregszászi járásért a jelenlegi helyzetben.

A tanácsülés végén Brenzovics László kijelentette: „Örülök annak, hogy sikerült ma megválasztani a Beregszászi Járási Tanács vezetőségét, és hogy a tanács frakciói meg tudtak egyezni ebben a kérdésben. Remélem, hogy a jövőben is sikerül majd minden, a járás lakossága számára fontos kérdésben megegyezni, hogy előre mozdíthassuk a Beregszászi járás helyzetét. Ukrajna rendkívül nehéz helyzetben van, amelyből hosszú lesz a kiút. Azonban az első lépések megtörténtek azáltal, hogy megválasztottuk Ukrajna legitim elnökét. Remélem, elindulunk egy olyan irányba, amely lehetővé teszi azt, hogy fejlődésnek induljon az ország. Történelmi nap is a mai, hisz Bereg megye ezeréves története során és a Beregszászi járás története során sem volt soha a régió élén hölgy, úgyhogy nagyon vigyázzanak Ilonára.”

dózsa