Tisztelet az elesett katonáknak

Magyar hősi emlékműveket avattak

2014. június 12., 06:10 , 700. szám

Hősi halált halt magyar katonák emlékére avattak emlékműveket Ivano-Frankivszk megye Zakrivci községében, valamint a kárpátaljai Ökörmezőn.

Dr. Töll László ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztályának vezetője a Kárpátaljának elmondta: Az Ivano-Frankivszk melletti piciny faluban, Zakrivciben és Ökörmezőn egyaránt nagy rokonszenvvel fogadtak bennünket, és ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az ukrán–magyar hadisírgondozás egy új fejezetéhez ért. Az ünnepélyes emlékműavatásra elkísért a helyettesem, Maruzs Roland alezredes, Bíró Andor főtanácsos, Ukrajnai referens, valamint tábori lelkészeink, és több hozzátartozó is, számukra 70 esztendő után jött el a lehetőség, hogy leróják kegyeletüket családtagjaik sírjánál. Továbbá az emlékműavatáson jelen volt Magyarország ungvári és beregszászi főkonzulja is.

Az 1944-es galíciai harcok alatt a szolnoki 10. és a békéscsabai 19. gyalogezred állományából több mint ötven magyar katona esett el, akik Zakrivci falu templomkertjében és a helyi temetőben lettek eltemetve, továbbá vannak ott ismeretlen elesett katonáink is. A temetőben és a templomkertben lévő emlékmű is fel lett újítva, és most került sor annak felszentelésére – egy nagyon szép és megható ünnepség keretében, amelyen jóformán az egész falu lakossága részt vett. Ott a megyei és a városi elöljáróság is képviseltette magát, és az ivano-frankivszki metropolita celebrálta a misét, amely egy gyönyörű pravoszláv szertartás volt. Én úgy vélem, hogy a zakrivci temetésben benne volt a nép lelke is, ott valóban úgy éreztük, hogy a falu lakossága szó szerint befogadta a magyar halottakat, sajátjuknak tekintik őket, és úgy is fogják ápolni a sírjaikat.

Ökörmezőn a községi temetőben 60, a II. világháborúban hősi halált halt magyar katona van eltemetve, és ismeretlen számú I. világháborús hősi halottunk is van itt, sajnos, még nem tudjuk megmondani a pontos számukat. Az Ökörmezőn eltemetett katonák a községi temetőben kaptak emlékművet. Ökörmezőn is nagy rokonszenvvel fogattak bennünket, az itteni ünnepségen is képviseltette magát a városi és megyei elöljáróság, de a helybéliek jóval kevesebben voltak. Ökörmezőn a helyi görögkatolikus pap celebrálta a misét, a mi tábori lelkészeink mellett. Az emlékművek fekete gránittömb lapok, amelyekre fölvésettük az elesett katonák nevét, rendfokozatát, a születési és halálozási dátumát. Általában egy vaskeresztet helyezünk el az emlékmű mellett, mert az a leginkább időjárásálló. Zakrivciben kettőskereszt található az emlékmű mellett. Nagyon ügyelünk arra, hogy méltóságteljes, időjárásálló, egyszerű emlékművek legyenek, semmi esetre sem hivalkodóak, és beleilleszkedjenek a környezetbe.

Az emlékműveket Szentesi Csaba őrnagy, görögkatolikus tábori lelkész, Kótai Róbert főhadnagy, római katolikus tábori lelkész és Dudás Ferenc hadnagy, református tábori lelkész szentelte föl.

Már most biztosan mondhatom, hogy itt a munkánk tovább fog folytatódni, mert mind Zakrivci falu polgármestere, mind Ökörmező polgármestere tájékoztatott minket arról, hogy tudomásuk van a szomszéd községekben lévő magyar katonasírokról, ezek feltérképezése, megmentése és adott esetben emlékmű állítása szintén feladatunk, amihez – úgy tűnik – ugyancsak a legnagyobb jóindulattal állnak a hatóságok és a helyi emberek.

Badó Zsolt