Támogatások egy negyedszázadon át

2014. augusztus 28., 07:05 , 711. szám

A magyarországi Érdi Egymásért Alapítvány 1990 óta támogatja Kárpátalja, benne a Nagyszőlősi járás egészségügyi és oktatási intézményeit, árvaházait. Időközben lezajlott az olyan, amilyen rendszerváltás. Felszínre került megannyi probléma, melyek kisebbik része megoldást nyert, többségük viszont szőnyeg alá söprődött. Ukrajna pedig jelenleg történelmének legmélyebb válságát éli meg. De akár béke van, akár háború, az alapítvány továbbra is jelentős segítséget nyújt vidékünknek. A Salánki Családorvosi Rendelőnek átadott új EKG-berendezés ajándékozása kapcsán lapunk munkatársa arról beszélgetett el Várföldi Tamással, az alapítvány alapító tagjával, milyen segítséget is nyújtottak a Nagyszőlősi járásnak az eltelt negyedszázad során.

– Amikor először Kárpátaljára érkeztünk, még a Szovjetunió része volt, s a Trianonban Magyarországtól elcsatolt területek közül ez volt a legelzártabb, legszegényebb vidék, ezért úgy döntöttünk, hogy lehetőségeinkhez mérten megpróbálunk segíteni az itt élő embereknek – magyarázza beszélgetőtársam. – A Nagyszőlősi járásban elsőként Salánkon láttunk munkához, ahol felépítettük az iskolát, kialakítottuk a családorvosi rendelőt, felújítottuk az óvodát. Nagyszőlősön iskolabútorokat, táblákat, fizikai és biológiai szemléltetőeszközöket adományoztunk a város magyar tannyelvű iskolájának, a Nagyszőlősi Perényi Zsigmond Középiskolának. Ruhaneművel, lábbelivel, anyagi támogatással siettünk az állami árvaház megsegítésére. A ferences rendi misszió által fenntartott szociális központba több tucat kamionnyi segélyt juttattunk el, elsősorban élelmiszereket, ruhaneműt. Tolókocsival, pénzügyi segítséggel támogattunk beteg embereket, például biztosítottuk egy daganatos betegségben szenvedő kislány magyarországi gyógykezelését.

Tiszaújhelyen az állam mellett fele részben vállalták az óvoda felépítését. Szőlősvégardóban segítenek egy vak embertársunkon, s a helybeli általános iskolának is ajándékoztak iskolabútorokat. Rendszeresen támogatják a Tiszakeresztúri Gyermekotthont ruházattal, cipőkkel, tisztálkodó-, illetve tisztítószerekkel, emellett anyagi segítséget nyújtottak az épület karbantartásához, például radiátorokat ajándékoztak a gyermekotthonnak. Az 1998-as és a 2001-es katasztrofális tiszai árvizeket követően Tiszabökény, Csepe, Feketeardó és Nagypalád megsegítésére siettek. Élelmiszereket, fertőtlenítőszereket, gumicsizmákat, ásványvizet, ruhaneműt juttattak el Tiszabökénybe. Nagypaládon – mivel az ár elöntötte a helybeli középiskola földszintjét – támogatást nyújtottak a padlózat újra cseréléséhez, s ugyanebben a községben – a World Servants Alapítvánnyal együtt – óvodát is építettek. Egy beteg lakosnak pedig tolókocsit adományoztak.

– Fertősalmáson támogattuk az iskola felújítását – folytatja Várföldi Tamás. – Batáron – a World Servants Alapítvánnyal együtt – óvodát építettünk. Nevetlenfaluban segítettünk kialakítani az orvosi rendelőt, valamint a fölötte, az épület második szintjén elhelyezett óvodát, ahol csak a puszta falak álltak, meg a tető, minden más szükséges munkát mi végeztünk el. Akliban iskolát, óvodát, orvosi rendelőt alakítottunk ki. Az iskolaépület egy egyházi tulajdonú, modern épületben kapott helyett, de csak négy osztály. A rendelő és az óvoda otthonául szolgáló régi épületet pedig felújítottuk, s az aklihegyi iskolát is segítettük. Szőlősgyulán – pénzügyi nehézségek miatt – már három éve húzódik az óvoda felépítése, melyhez elsősorban mi nyújtunk segítséget. A víz, a villany, a fűtés bevezetését az állam fedezte, a falak felhúzását, a tetőzet kialakítását, az ablakok behelyezését viszont a mi pénzünkből végezték el, emellett a World Servants Alapítvány és két angol alapítvány is besegített a munkálatok elvégzéséhez. S ugyanebben a faluban átépítettük az iskola udvaron álló, rettenetes állapotba került WC-t is. Feketeardóban pedig biztosítottuk az iskolai tornaterem padlózatának a kicserélését.

A beruházásokat elsősorban az ausztriai Marika Barátai Alapítványtól kapott pénzeszközökből finanszírozzuk, a kisebb munkálatokhoz szükséges pénzeket pedig mi biztosítjuk.

Lajos Mihály