Megkezdődött a választási kampány

2014. szeptember 4., 07:30 , 712. szám

Miután Petro Porosenko augusztus 25-én feloszlatta a törvényhozást és új parlamenti választásokat írt ki, Ukrajnában szinte a szó szoros értelmében mindenre rányomja bélyegét a kampány.

Az elmúlt napokban kiderült, hogy az október 26-ára kitűzött választásokon, melyeket a korábbi vegyes rendszer szerint rendeznek meg, optimális esetben is legfeljebb 438 képviselőt választhatnak meg a 450-ből. Az ideiglenesen megszállt területek helyzetéről rendelkező törvény értelmében ugyanis a Krím és Szevasztopol városának 12 egyéni választókörzetében nem rendeznek választásokat. Az ottani lakosság Ukrajna „szárazföldi”, vagyis nem megszállt területén adhatja le szavazatát a pártlistákra.

Ugyanakkor egyelőre nem világos, miként zajlanak majd a választások a „terrorellenes művelet”, az ATO által érintett Donyeck és Luhanszk megyékben. A legfrissebb hírek szerint a parlament nem fogadta el azt a törvényt kedden, amely engedélyezte volna a Központi Választási Bizottság (CVK) számára az egyéni választókörzetek határainak és központjainak megváltoztatását a két említett megye területén ott, ahol nem folynak harcok. Olyan intézkedéseket sem hagytak jóvá a honatyák, amelyek garantálnák a térségben a választások lebonyolítóinak, és maguknak a választópolgároknak a biztonságát. A jelenlegi szabályozás értelmében az érintett körzetekben érvényesnek fogják tekinteni a szavazás eredményét, ha legalább a szavazókörzeteik egyikében sor kerül a választásra, függetlenül a megjelent szavazók számától.

Az ATO térségéből elmenekültek jelenlegi tartózkodási helyükön élhetnek majd választójogukkal, de csak a pártlistákra szavazhatnak. Egyes becslések szerint az ilyen szavazók száma elérheti a 200 ezret az országban.

Ami a választások további menetrendjét illeti, szeptember 2-ig lehetett jelölteket ajánlani a választókörzetek választási bizottságaiba, amelyek a napokban alakulnak meg. Elkezdődött a jelöltállítás, ami a pártok esetében szeptember 15-ig, az önjelöltek esetében szeptember 25-ig tart majd. A szavazókörzeti választási bizottságoknak legkésőbb október 10-ig kell megalakulniuk. A voksolásra október 26-án kerül sor, s a CVK-nak legkésőbb november 10-ig ki kell hirdetnie a választások végeredményét.

A jelenlegi összetételű parlament mindaddig ülésezni fog, amíg az újonnan megválasztott honatyák le nem teszik a hivatali esküt. A képviselők a minap úgy döntöttek, hogy a hátralévő időben legfeljebb heti egy alkalommal ülnek majd össze, méghozzá keddenként.

A zn.ua információi szerint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) közel 700 megfigyelőt küld a választásokra, akik szeptember 25-től érkeznek majd több szakaszban az országba.

(zn.uz/unian.ua/ntk)