Lila ákác

Szép Ernő színművének premierje a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban

2014. szeptember 11., 07:05 , 713. szám

Bemutatóval indította az új évadot a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház szeptember 5-én. A beregszászi társulat Szép Ernő Lila ákác című művéből készült előadását mutatta be Katkó Ferenc rendezésében.

Egyszerre hálás és nehéz feladat színpadra vinni Szép Ernő regényét, illetve az abból íródott darabot, hiszen egy régen és végérvényesen letűnt világban, a békebeli, azaz első világháború előtti Budapesten játszódik. A történet szereplői – úriasszonyok és úriemberek, táncosnők, kártyások és az éjszakai élet egyéb közismert alakjai – ugyanúgy a semmibe vesztek, akárcsak a cselekmény helyszínei: a Casino, a régi városliget és a korzó.

Az 1922-ben megjelent regény az utolsó utáni pillanatban, vagyis az első világégés után nem sokkal igyekszik megragadni vagy inkább felidézni a háború előtti életet, mint afféle viszonyítási pontot a vérontás utáni folyamatosan változó, kiszámíthatatlannak tűnő, ki tudja, merre tartó és főleg idegen világban. Kaszinó, pezsgő, kártya, nők és párbaj adja a keretet ahhoz az „idillhez”, amelyben hősünk, Csacsinszky Pali (Ferenci Attila), a mélabús banktisztviselő viaskodik érzelmeivel. Miközben kiszeret Bizonyosnéből (Vass Magdolna), a laza erkölcseivel csalódást okozó úriasszonyból, majdhogynem észrevétlenül beleszeret a tisztaságot és romlatlanságot megtestesíteni hivatott, de a férfi által szinte az utolsó pillanatig észre sem vett Tóth Manciba (Domáreckájá Júlia), a ligeti lánykából lett varietétáncosba. Főhősünk csak akkor döbben rá, hogy valójában mit (igaz és tiszta szerelmet) kínált neki Manci, amikor a kis táncosnő hosszú oroszországi turnéra indul, s ő magára marad. „Barátom, volt ifjúság és volt szerelem. Nem vettem észre” – hangzik Pali utolsó mondata. És ebben minden benne van: a tovaszálló ifjúság miatt érzett fájdalom, a szerelemre vágyó, de magára maradó, az elrontott és helyre nem hozható élet romjai felett bánkódó ember önsajnálata.

A néhol Molnár Ferenc darabjainak hangulatát idéző írás anyagába szőve helyenként felsejlik – no, nem tolakodóan, inkább csak úgy, mint az augusztus végi hajnalok párája – egy kis társadalomkritika és eszmei mondanivaló is, a szerzőre olyannyira jellemző mélabúval nyakon öntve. Mintha azt mondaná Szép Ernő, látjátok, milyen őrült világ volt ez, nem csoda, hogy odalett. De gyaníthatóan mégsem ez az, amit az ember meghatározó benyomásként hazavisz az előadásról. Vélhetően sokkal mélyebb nyomot hagynak a nézőben a helyenként sziporkázó párbeszédek, a kor követelményeinek megfelelően kissé mesterkélt, erőltetetten szellemes, „városias” nyelvezet, a kibontakozó emberi sorsok és jellemek, valamint a mindent és mindenkit körüllengő érzelmek, mindenekelőtt a szerelem.

Utólag könnyű azt mondani, hogy a regény, illetve a darab szinte el sem kerülhette volna a sikert a két világháború közötti felajzott időszakban, amikor a közönség élt-halt az efféle érzelgős történetekért. A regényből film is készült a harmincas években, ami talán az eredeti műnél is sikeresebb lett. Igaz, a sikerhez az is kellett, hogy az eredetileg szomorkás befejezést hepiendre cseréljék, no, és hogy írjanak a történethez néhány slágert, amelyeket talán még ma is dúdol az ország romantikusabbik fele.

Később jöttek idők, amikor a regénybeli történetet nyilván egy pusztulásra ítélt rendszer kritikájaként, egy új értékrend előhírnökeként illett magyarázni. A lényeg azonban az, hogy a Lila ákác nem merült feledésbe, a kommunista rendszert is túlélte, máig rendszeresen játsszák a színházak és a mozik.

Most, hogy a beregszászi teátrum elővette a darabot, a fő kérdés az, mit üzennek nekünk, ma élőknek a megsárgult papírlapokra rótt sorok, hatnak-e még ránk, nézőkre Csacsinszky Pali és Tóth Manci vívódásai majd száz évvel a mű megjelenése után. Annyi bizonyos, hogy Katkó Ferenc rendező nem szeretett volna szimpla szalondarabot feltálalni közönségének. Ez abból is kiviláglik, hogy nem a „hepiendes” befejezést választotta, hanem a regényhez közelebb álló „mélabúsat”. Hogy sikerrel járt-e, hat-e az a bizonyos színházi varázs, arról személyesen is meggyőződhet bárki, ha megtekinti az előadást. Erre legközelebb szeptember 11-én és 12-én 18.00 órai kezdettel nyílik alkalom a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban.

szcs