Választási kampány a háború jegyében

2014. október 2., 07:00 , 716. szám

Miután szeptember 25-én befejeződött a jelöltállítás az október 26-ára kiírt előre hozott parlamenti választásokra, a politikusok belevetették magukat a kampányba, bár ennek egyelőre viszonylag kevés látványos jele tapasztalható. Nyilván az országban zajló fegyveres konfliktus teszi, hogy nincs „igazi” választási hangulat.

A kampányról, illetve annak hiányáról beszámoló sajtó felhívja a figyelmet, hogy korábban a szavazás napja előtt 3-4 héttel már egymást érték a választási rendezvények, most viszont szinte teljes a csend, még a képviselők és a pártok óriásplakátjaiból is kevesebbet látni, mint a korábbi években. Persze kezdettől tudható volt, hogy ezúttal távolról sem jut annyi pénz kampányra, mint akár a legutóbbi alkalommal, azaz 2012-ben, amikor pedig már jól érzékelhető volt a politikusi pénztárcák ürülése.

A jelöltek most egyébként is igen óvatosan bánnak a pénzzel, olvashatjuk itt is, ott is, hiszen háborús időkben illik takarékosnak lenni. Másszóval, mindenki óvakodik attól, hogy egy túl drága és hivalkodó kampányfogással esetleg maga ellen hangolja a nemzeti érzelmű, hazafias beállítottságú választókat, akik az utolsó fillérjeiket fordítják az ország keleti részén harcoló katonák támogatására, vagy azokat az embereket, akik a gazdasági gondok, a nemzeti valuta romlása miatt végérvényesen elszegényedtek az elmúlt időszakban.

A pártok jelszavait a hazaszeretet, az ország megmentésének szándéka uralja. Íme egy kis ízelítő a Kommerszant napilap internetes változatának összeállítása alapján: „Ideje összefogni!” – hirdeti Petro Porosenko Blokkja (BPP); „Kitartás! Ukrajna győzni fog!” – sulykolja az elnök pártjánál lényegesen harciasabb álláspontra helyezkedő Batykivscsina; „Erős csapat a nehéz időkre” – így kínálja magát Arszenyij Jacenyuk kormányfő és Olekszandr Turcsinov parlamenti elnök pártja, a Népfront. Oleh Ljasko Radikális Pártjának egyik plakátján viszont Vlagyimir Putyin képmása díszeleg, s mellette az ország ma talán legtöbbet ismételgetett trágár kifejezése...

A közvéleménykutatások alapján jelen állás szerint a fenti négy pártnak van a legtöbb esélye arra, hogy bejusson a törvényhozásba. Ezen belül igen jelentős fölénnyel vezet a BPP. A szakemberek egyöntetűen azt jósolják, hogy az államfő pártja a szavazatok 30-40 százalékát szerezheti meg, miáltal 70–90 képviselőt juttathat a törvényhozásba csupán pártlistáról. Ebből következően már most biztosnak tűnik, hogy a következő összehívású Legfelsőbb Tanácsban a BPP-nek lesz majd a legnagyobb frakciója. Magyar szempontból örvendetes, hogy a fentiekből következően az is nagyon valószínűnek látszik, miszerint a párt listáján a 62. helyen szereplő Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke szintén bejut a törvényhozásba, miáltal biztosítva lesz a kárpátaljai magyarság parlamenti képviselete.

Ami Kárpátalját illeti, a pénztelenség, a kampány visszafogottsága itt is érzékelhető, minden egyéb vonatkozásban azonban ugyanúgy zajlanak az események, mit a korábbi években. A sajtóban egymást érik a politikusok és a jelöltek megnyilatkozásai, miáltal az ukrán nyelvű sajtó döntő része szinte olvashatatlanná vált, ráadásul minden hírnek politikai „jelentősége” lett. A közelgő választások fuvallatát érezni a helyi önkormányzati ülésekről szóló beszámolókon és a kormányzati szervek, hivatalok döntésein, intézkedésein is.

Ami a kárpátaljai egyéni választókörzeteket illet, eldőlt, hogy a 68. számú, Ungvár központú választókörzetben, ahol a szakértők a legnagyobb küzdelmet jósolják, huszonegyen (!) versengenek majd az egyetlen képviselői mandátumért, közülük kilencen pártszínekben, 12-en önjelöltként. Íme a teljes névsor: Robert Horvat, Olekszandr Dovhos, Ruszlan Kahanec, Szerhij Kiszilicsin, Anton Kovacs, Vaszil Vasziljovics Kovacs, Vaszil Iljics Kovacs, Kovács László, Olekszandr Kovacs, Andrij Kocur, Robert Kukri, Olekszandr Ledida, Olekszandr Pereszoljak, Andrij Pohorelov, Szerhij Ratusnyak, Szabó Nikoletta, Szerhij Szlobogyanyuk, Mikola Cap, Pavlo Csucska, Vitalij Stefuca, Viktor Scsadej.

A 69. számú, Munkács központú választókörzetben egy héttel ezelőtt még csak három jelöltet tartottak nyilván a Központi Választási Bizottságnál (CVK). Mára a testület hivatalos honlapja szerint nyolcra emelkedett a jelöltek száma: Viktor Baloga, Olekszandr Hoksz, Ivan Danacko, Ivan Iltyo, Ihor Krilj, Vjacseszlav Roman, Jaroszlav Frindak, Olekszandr Hajnasz. Nyolcuk közül négyen indulnak pártszínekben.

A 70. számú, Szolyva központú választókörzetben heten jegyeztették be magukat képviselőjelöltnek: Jurij Hriha, Vaszil Hucal, Ivan Kurah, Mihajlo Lanyo, Oreszt Turkevics, Marianna Csundak, Vaszil Csurej. A hét induló közül hárman pártszínekben, négyen önjelöltként mérettetik meg magukat.

A 71. számú, Huszt központú választókörzetben nyolc indulót jegyeztek be: Pavlo Baloga, Ivan Kobaly, Mihajlo Mondics, Vaszil Popovics, Vaszil Risko, Vaszil Szabados, Vaszil Spilka, Vaszil Jakubec. A jelölteknek éppen a fele valamely párt képviselője, a többiek önjelöltek.

A 72. számú, Técső központú választókörzetben tíz jelölt neve szerepel majd a szavazólapokon: Volodimir Ajb, Ladiszlav Bobics, Volodimir Bohacsik, Ivan Habor, Vaszil Demjancsuk, Ihor Dobrinszkij, Szerhij Kadocsnyikov, Vaszil Petyovka, Szerhij Sztojka, Sztepan Homa. A jelöltek fele itt is pártszínekben indul, akárcsak a 71. számú választókörzetben.

Ami a 73. számú, Nagyszőlős központú választókörzetet illeti, amelyet megszokásból „magyar” körzetként is emlegetnek – bár a körzethatárok átszabása miatt a magyarság csupán a választók alig valamivel több, mint 30 százalékát teszi ki –, egy hete még csupán két induló neve volt ismert. Mára eldőlt, hogy hatan mérik össze az erejüket a kampányban: Ivan Baloga, Ruszlan Konkin, Fegyir Kosztyo, Petruska István, Mihajlo Selemba, Jevhenyij Jarina. A hat jelöltből csupán egyetlen mondható magyarnak, az is egy nemzeti beállítottságú ukrán párt képviseletében indul. A jelöltek közül négy pártszínekben méretteti meg magát, azaz a pártok jelöltjeinek az aránya ebben a körzetben a legmagasabb Kárpátalján.

(korrespondent.net/kommersant.ru/mukachevo.net/ntk)