A halláskárosodások

2014. október 9., 06:30 , 717. szám

Napok óta zúgást, búgást, füttyöket hallok a fülemben, ráadásul éjszaka jobban, mint nappal, ezért aludni sem tudok a zajoktól rendesen. A hallásom is gyengébb lett, sokszor nem hallom, mit is mondanak nekem az emberek. Miként nyerhetném vissza a hallásomat? Vagy hallókészüléket kell vásárolnom? – telefonált be szerkesztőségünkbe egy beregújfalui olvasónk. Kérdéseire és a kapcsolódó kérdésekre dr. Pauk László, a Beregszászi Járási Kórház fül-orr-gégésze válaszol.

– A hallásproblémákról szólva tudnunk kell, hogy vannak betegségek, melyek átmeneti, és vannak kórok, melyek maradandó halláskárosodást okoznak – indítja beszélgetésünket a szakorvos. – A hallószervet anatómiailag három részre osztjuk: külső, közép- és belső fülre. A külső fül része a fülkagyló és a hallójárat. Bármilyen tárgy, mely elzárja a hallójáratot, átmeneti, ideiglenes halláskárosodást okoz, ám e tárgyak eltávolítása után helyreáll a páciens hallása. Amikor Rivnében dolgoztam, volt egy érdekes esetem. Azzal a panasszal fordult hozzám egy tanyasi asszony, hogy már húsz éve süket, ám a fülsárdugók eltávolítása után visszatért a tökéletes hallása, és a 80 éves nénike csodáról habogott…

A hallószerv második része a középfül, melynek részei közé tartozik a dobüreg, a dobhártya, a hallócsontocskák (a kalapács, az üllő és a kengyel), valamint a kürtő. A halláskárosodás itt abban rejlik, hogy valami zavarja a rezgés átvitelét a belső fülbe, például átlyukad a dobhártya, gennyel vagy gyulladásos folyadékkal van tele a dobüreg, vagy éppen elrothadt a hallócsontocskák valamelyike. A középfüli halláskárosodások gyógyítása komplikáltabb, mint a külső fülieké, de megvalósítható. Ungváron, a Kárpátaljai Megyei Kórházban Riskó Natália, az Ungvári Nemzeti Egyetem adjunktusa széles spektrumú műtéteket végez, csodálatos eredményességgel. De az operáció elvégzése előtt el kell érni a gyulladásos folyamat megállítását és azt, hogy legalább 2-3 hónapig gyulladásmentes, gennymentes legyen a fül. Az utóbbit szakorvosok érik el járási szinteken. S felhívnám rá a figyelmet, hogy a betegek ne próbálkozzanak öngyógyítással, mert nagyobb kár származik belőle, mint haszon. A kezelés módozatát minden egyes beteg esetében a szakorvosnak kell megválasztania. És ha minél hamarabb szakorvoshoz fordulnak a betegek, annál kevesebb gyógyszer szükségeltetik, s annál rövidebb idő alatt tudjuk elérni a gyógyulást.

– Olvasónk halláskárosodásáról mit tudna mondani?

– Itt belső füli problémáról van szó. A maradandó halláskárosodások nagyobbik része a hallószerv e részének a megbetegedéséből adódik. S abban, hogy sikerül-e meggyógyítani a beteget, vagy csak lassítani tudjuk a halláskárosodás, a süketség fokozódását, vezető szerepet játszik a károsodás és a kezelés megkezdése közötti idő hossza. Az első hét napban vagy az első hónapban a legjobbak a gyógyulási esélyek, ha viszont csak egy évvel a károsodás után fordul hozzánk a páciens, már nincs esély a felépülésre, a beteg rászorul a megsüketülési folyamat lassítását szolgáló, élethossziglan tartó kezelésre.

– Milyen tünetek jelzik a belső fül károsodását?

– A betegek zajt, zúgást, búgást hallanak a fülükben, s szubjektív módon úgy érzik, mintha éjszaka erősödnének a tünetek. Éjjel ugyanis nincsenek olyan külső hangok, zajok, melyek részben elnyomnák a belső zajokat. Sokan pszichikailag kikészülnek tőlük, arra panaszkodnak nekünk, hogy úgy érzik, mintha zenekar lenne a fejükben. A zúgás, búgás szinte őrületbe kergetheti a beteget. Nem tudja kialudni magát, fáradtan megy be a munkahelyére, ingerlékennyé válik, nem hallja rendesen, mint mondanak neki mások. Probléma problémát szül… A betegségnek sok, különböző oka lehet, mint például az influenza, a magas vérnyomás, a fülre toxikus gyógyszerek: a sztreptomicin, a neomicin, a kanamicin, a rubromicin. És hogy miért használják akkor ezeket a gyógyszereket? Azért, mert vannak olyan betegségek, melyek esetén muszáj felírni őket, különben meghal a páciens… A további okok között pedig megemlíteném még a különböző, a fej sérülésével járó baleseteket, a rossz minőségű szeszes italok fogyasztását, a túlzott dohányzást. S még lehetne folytatni a sort…

– Mit tudna mondani e halláskárosodás kezeléséről?

– A terápia eredményessége attól függ, mennyire hamar kezdjük meg a kezelést. A szükséges gyógyszereket a szakorvos választja ki, a testsúly, az életkor, a betegség súlyossága, a megbetegedést kiváltó ok számításba vételével állítja össze a legoptimálisabb kúrát. Ha pedig olyan szintű halláskárosodást szenvedett a beteg, hogy a terápiával már nem sikerül helyreállítani a hallását, még mindig tudunk rajta segíteni a különböző hallókészülékekkel. De minden egyes beteg számára személyre szabottan kell megválasztani a hallókészüléket, hogy az valóban segíteni tudjon rajta. A rászorulókat előbb járási szinten vizsgálják meg a szakorvosok, majd a betegeket audiometriai szakvizsgálatra utalják, melyet a felnőttek esetében a Kárpátaljai Megyei Kórház klinikai részlegében, az I. számú rendelőben, a gyermekek esetében pedig a Kárpátaljai Megyei Gyermekkórház szakrendelőjében végeznek el. A hallókészülékek kipróbálása, kiválasztása után pedig szaküzletekben lehet beszerezni a megfelelő készülékeket.

Lajos Mihály