Potápi: Széles körű összefogásra van szükség a felvidéki magyarság megmaradásához

2014. október 16., 06:25 , 718. szám

Széleskörű társadalmi és civil összefogásra van szükség a Felvidéken a helyi magyarság megmaradásához – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden Pozsonyban.

Az államtitkár erről a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnökével, Berényi Józseffel közös sajtótájékoztatón beszélt azt követően, hogy több egyeztetést folytatott az MKP vezetőivel, valamint egyházi és más felvidéki magyar szervezetek képviselőivel.

Az egyeztetések során a résztvevők a felvidéki magyarság megmaradásával kapcsolatos problémákat és célkitűzéseket vették számba, egyebek mellett az oktatás, a kultúrpolitika, az ifjúságpolitika területén.

A sajtótájékoztatón Berényi József a délutáni fórumok témáit ismertette, és felvázolta azokat a kihívásokat, amelyekre a felvidéki magyarság szervezeteinek a jövőben választ kell adniuk ahhoz, hogy sikerüljön megállítani a helyi magyar közösség létszámfogyatkozását. Hangsúlyozta: a megoldáskeresés terén és egyéb tekintetben is nagyon fontosnak tartják a magyar kormány eddigi segítségét, és a jövőben is számítanak arra. „A felvidéki magyarság létszámfogyatkozásának megállításához a magyar kormány segítsége kihagyhatatlan” – fogalmazott.

Potápi Árpád János a sajtótájékoztatón azt mondta: a felvidéki magyar szervezetekkel folytatott egyeztetésen az elmúlt évek történéseit elemezve fogalmazták meg a jövő kihívásait.

Az államtitkár rámutatott: a felmerülő gondokat csak a magyarság szervezeteinek együttgondolkodása által lehet megoldani, a felvidéki magyarság megmaradásához pedig széles körű társadalmi és civil összefogásra van szükség. Ezzel összefüggésben leszögezte: a magyar kormány stratégiai partnerének tekinti a Magyar Közösség Pártját mint az egyedüli olyan felvidéki magyar pártot, amely etnikai alapon képviseli az ottani magyarság érdekeit. Hozzáfűzte: a magyarság megtartásában a történelmi egyházaknak kiemelt szerepe van, ugyanakkor az ifjúsági szervezetek szerepe is nagyon hangsúlyos.

(MTI/hirado.hu/Kárpátalja)