Zöld szalag, palotás és keringő…

Szalagavató a Beregszászi Magyar Gimnáziumban

2014. október 23., 06:30 , 719. szám

A Beregszászi Magyar Gimnázium végzős diákjainak szalagtűző ünnepségére a városi művelődési ház zsúfolásig megtelt nézőtere előtt került sor október 18-án. A tanárok, diákok, szülők, érdeklődők mellett számos meghívott vendég is helyet foglalt a közönség soraiban, a kárpátaljai magyar társadalmi szervezetek tisztségviselői mellett a beregszászi magyar konzulátust képviselő diplomata, a történelmi magyar egyházak képviselői, valamint a járási közigazgatási hivatal oktatási osztályának vezetője és a város több elöljárója is jelen volt. A gimnázium zászlaja mögött ünnepélyesen vonult fel a színpadra az intézmény igazgatósága, majd egymást követően Vaszkó Veronika és File-Kovács Erika osztályfőnökök vezették fel a színpadra a hetedikes, végzős gimnazistákat, s tűzték ruhájukra a remény zöld szalagját.

Szabó Árpád igazgató ünnepi beszédében felsorolta a végzős diákok és az intézmény tanárainak kiemelkedő eredményeit, majd hozzáfűzte: „Tettétek ezt olyan mostoha körülmények között, amilyenek között egyetlen gimnázium, vagy líceum sem működik Kárpátalján, legyen az magyar nyelvű, vagy akár ukrán. Eredményeitek alapján jobbat érdemelnétek. De mi, a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium tanárai és diákjai a hátrányokat is előnnyé tudjuk változtatni. Azt kívánom néktek, hogy ezt a tulajdonságotokat, amelyet a gimnázium falai között sajátítottatok el, a továbbiakban is kamatoztassátok, mert szükségetek is lesz rá.”

A két osztályfőnök köszöntő szavait követően Faragó László, Gyöngyös korábbi fideszes polgármestere köszöntötte a végzős diákokat, ismertetve a szalagavatók szokásának a XIX. század első felében Selmecbányáról indult történetét.

Bozsik Béla beregszászi magyar konzul méltatta a BMG eredményeit. Kijelentette: „Számomra is fontos tapasztalat volt látni, hogy hogyan működik az ausztrál iskola, ahol az egyik legfontosabb feladat az, hogy önbizalmat öntsenek a diákokba. Láttam, hogy ennek eredményeképp mennyire magabiztosak. De higgyétek el, hogy nem tudnak többet nálatok. Higgyétek el, hogy értek annyit, mint ők. Nem értek kevesebbet azért, mert ti magyarok, mert ti kárpátaljai magyarok vagytok. Értek annyit, mint bármely más nemzet fiataljai. Bízzatok magatokban, és váltsátok valóra az álmaitokat.”

Köszöntötte a diákokat még Lengyel László, a Beregszászi Járási Közigazgatási Hivatal Oktatási Osztályának vezetője, Zubánics László, az UMDSZ ügyvezető alelnöke, végül Domonyi Erik beregszászi református lelkész kérte Isten áldását a végzős diákok életére és tanulmányaira.

A köszöntők után a végzősök színvonalas műsor keretében hívták fel a figyelmet a számukra fontos értékekre, általuk fontosnak tartott gondolatokra.

A gimnázium hagyományainak megfelelően a tanári kar egy közös dallal köszöntötte a végzős diákokat.

Az est leglátványosabb része volt, amikor a végzősök hagyományos palotást és keringőt adtak elő csodaszép ruhákban.

dózsa