Áldás és erő

2015. január 15., 09:53 , 731. szám

Január 10-én harmadik alkalommal szervezett egész napos programot a kárpátaljai nagycsaládos szülők és gyermekeik részére a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete. A Hogyan lesz a nagy Ő-ből nagy MI? témában megrendezett eseménynek ez alkalommal is a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont.

A rendezvény kezdetén a történelmi egyházak képviselői köszöntötték a jelenlévőket. Majnek Antal római katolikus püspök arra emlékeztetett, hogy Isten egyik első terve az emberrel a család létrehozása volt. Ez pedig nem csupán alapvető egysége, hanem szentélye is az emberi társadalomnak. Zán Fábián Sándor református püspök köszöntőjében kiemelte: jó dolog lenne, ha mindenki hálát tudna adni a gyermekekért, s a Kárpátalján élő családok minden krízisre, nehézségre úgy tudnának válaszolni, hogy a rosszat is jóval, a legjobbal – az élettel győznék le. Tóth Jenő karácsfalvai görögkatolikus áldozópap hangsúlyozta, hogy a hasonló találkozások alkalmasak arra, hogy a résztvevők tanulhassanak egymástól. S miközben tanulnak, talán indíttatást is kapnak arra, hogy több gyereket vállaljanak. „Gyermekeinek gyermeke az öreg koronája, a gyerekek díszei meg az ősök” – zárta beszédét a Példabeszédek könyvének gondolatait idézve Tóth Jenő.
„Egyet a papáért, egyet a mamáért, egyet a magyar hazáért” – idézett egy régi mondást dr. Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnöke. Kiemelte: a gyermek áldás, és erőt is jelent, hiszen életünk végéig lehetőséget ad arra, hogy egymásba kapaszkodva bármilyen helyzetben meg tudjunk állni az élet kihívásai előtt. Mindehhez pedig, fűzte tovább Orosz Ildikó szavait Török Dénes, a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének elnöke, a mindennapokban egymásba és Istenbe vetett hit szükséges.
Végezetül Szabó Endre, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke köszöntötte a több száz jelen lévő felnőttet és gyermeket, kiemelve, hogy a kárpátaljaiak­ra jellemző családszeretet még ilyenkor, a háború szélén állva is örömre ad okot. Hiszen az az igazán boldog ember, akinek családja, házastársa, gyermeke(i) van(nak).  
A szervezők ez alkalommal is gondoskodtak arról, hogy külön-külön is izgalmas és hasznos lehetőségeket kínáljanak a gyermekek és a felnőttek részére egyaránt. A kicsiket három különböző korcsoportban ügyességi vetélkedők, kézműveskedési lehetőség, kincskereső játék várta, továbbá fellépett a Mezővári Református Egyház és a Credo Alapítvány zenei stúdiója, a Csipkés Együttes és a Bagolyvár Bábcsoport is.
A gyerekeknek szóló programokkal párhuzamosan került sor Pál Feri előadására, aki római katolikus papi hivatása mellett mentálhigiénével is foglalkozik. Mi a titka annak, hogy boldogan, elégedetten, hűséget tanúsítva és életre szólóan egymás mellett élhessen két ember, úgy, hogy ez számukra és környezetükre nézve is hasznos legyen? – tette fel a kérdést az előadó. Kiemelte, hogy a családra mint élő rendszerre kell tekinteni, amely úgy tud jól funkcionálni, ha a felek energiát és időt is szánnak egymásra. Feri atya arról szólt, hogy azok a párok, akik már átestek egy válságon házasságukban és megújultak, később heti szinten átlag 6 órával több időt szántak egymásra. Akiknél ez nem valósult meg, azok ismét válságba kerültek, esetleg el is váltak. A másikra fordított idő és energia nélkülözhetetlen ahhoz, hogy megmaradjon a felek közti egyensúly. A egyensúly furcsa módon ezek nélkül is kialakulhat, viszont az kóros egyensúly lesz, amelyben az érintettek nem érzik jól magukat, és többek között ez lehet az oka az alkoholizálásnak, később a „szakadásnak” is. Nagy vonalakban tehát négy dolog feltétlenül szükséges egy párkapcsolatban, házastársi kapcsolatban: legyünk képesek észrevenni a másik gondjait, mutassunk törődést a másik felé, értékeljük, becsüljük meg eredményeit, vegyük emberszámba egymást.
A rendezvényt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.

Espán Margaréta