Lackfi János: Irigykedő

2015. február 3., 18:56 , 734. szám

Másoknak mindig minden sikerül,
és nekem ebből roppant elegem van.
Évekig készülnek a legjobb edzővel,
alárendelnek mindent az úszásnak,
még valamirevaló párkapcsolatuk sincs,
testhosszal döntik a világrekordot,
és mellesleg elit egyetemet végeznek.
A turkálóban bagóért találnak
valami egész csinit, amilyet én sosem,
nekik pakolta oda direkt a vakszerencse,
épp rájuk szabva, a kedvenc színükben.
Egy ország zümmögi a dalt, mit nemrég írtak,
pedig ki akarták dobni a szöveget,
de beolvasták zenész barátjuknak
a telefonba, s az rögtön lecsapott rá.
Míg én valami idiótával botladozom,
éppen az kéri táncra őket, akit kiszemeltek,
s akit mellesleg én is kinéztem magamnak,
ha egy percre nem figyelek, már csak
az erkélyen látom, amint csókolóznak.
Nagy halat fognak, vele címlapra kerülnek,
pedig semmivel nincs jobb helyen a stégjük,
és a bérleti díjat is én fizettem helyettük,
mert nem volt náluk pénz, azóta sem adták meg.
Diadaluknak általában még szemtanúja
sem lehetek, bemondják őket a rádióban,
vagy lelkendezve meséli egy közös ismerős,
és pontosan tudom, hogy teljesen véletlenül
bökött rájuk a sorsnak ujja, ezek aztán semmivel
sem jobbak, mint én, ennyiből nekem is
sikerülhetett volna.

 

A kortárs magyar líra egyik legismertebb és legkedveltebb – egyebek mellett József Attila- és Príma Primissima díjas – költője, Lackfi János az utóbbi években egész versciklust írt a különféle embertípusokról. Az Emberszabás címet viselő versciklusának itt olvasható darabja az irigykedő fajtáról rajzol találó, tanulságos és egyben mulatságos képet.
Tudniillik az irigykedő ember, miközben mások eredményeire, sikereire figyel, önmaga mulatságos figuráját rajzolja körül. Az irigykedő ember szája kicsit mindig lefelé konyul. Az ő életében semmi sem lehet olyan kedvező vagy örömteli, mint mondjuk a szomszédjáéban. Irigyli a sportolót, aki mindent alárendel az úszásnak – miközben „még valamire való párkapcsolata sincs” –, és ugyanolyan erővel irigyli a turkálóban jó ruhát találó embert. „Természetesen” irigyli a versszövegekkel pepecselőt is, mert sorait zenész barátja megzenésíti, és e dalt aztán „egy ország zümmögi”. De irigyli a táncban és táncpartnerében örömét lelő embert ugyanúgy, mint a nagy halat fogó horgászt. Mert az irigykedő szemével nézett világban tényleg mindenkinek miden sikerül, mindenki eredményes, megelégedett – csak éppen ő nem.
E versbeni irigykedő alak ugyanakkor mégis rokonszenves, bájos figura. Talán azért, mert olyan gyanakvóan együgyű logikája van, különlegesen lát másokat – ahogy az nemegyszer velünk is előfordul. Például, amikor egyszer csak fölmerül bennünk a felismerés, hogy tessék: a szomszédunk kertje zöldebb…

Penckófer János