Királylányok és ninják a Rákóczi-főiskolán

2015. február 10., 18:42 , 735. szám

Február 6-án a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán közösen szervezett változatos programokkal megtűzdelt gyerekfarsangot a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat (BJMSZ) és a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség a Rákóczi-főiskola és a Pulzus Rádió támogatásával, segítségével.

Az eseményt a Beregszászi Magyar Népszínház fiatal társulatának előadása nyitotta meg, amelynek tagjai egy lakodalmas jelenettel, bizonyos Tarcsa Marcsa és Löködi Gyurka házasságra lépésének történetével szórakoztatták a jelenlévőket, Beregszász város különböző tanintézményeinek főként óvodás és kisiskoláskorú növendékeit.
Ezt követően a királylányok, ninják, tündérek, s egyéb jelmezek birtokosai mutatták be saját magukat, s természetesen az általuk megtestesített mesefigurát, filmszereplőt vagy éppen kisállatot a nagyérdemű közönség előtt. A jelmezbemutató után pedig finom falatok, játékok és különböző versenyek várták a kicsiket, amelyek lebonyolításában a római katolikus egyházközség önkéntes csoportja segédkezett.
Makuk János, a BJMSZ vezetője lapunk számára elmondta: bár az elmúlt napokban több hasonló rendezvényt is lemondtak az ukrajnai helyzetre való tekintettel, a szervezők fontosnak tartották, hogy ez a kifejezetten gyermekeknek szóló program mindenképp megvalósuljon. Hiszen kicsik és szüleik számára egyaránt élményt jelent, jelentett a farsangra való készülődés, a rendezvény célja pedig évről évre éppen ez, továbbá a gyerekek szórakoztatása, a közösség építése. A jelen helyzet természetesen mindenki számára aggasztó, mégis fontos az, hogy a gyerekek annak ellenére is jól érezhessék magukat, hogy ők is érzékelik környezetükben a feszültséget.
A gyerekfarsangot táncház zárta, amelyet Szilágyi László és Szilágyiné Tóth Gabriella vezetett. Minden gyermek oklevéllel és ajándékkal gazdagodott jelmezéért és szerepléséért.

er