Krisztusban kedves testvérek!

2015. február 10., 18:14 , 735. szám

„Akkor odajött hozzá egy leprás, és térdre esve így kérlelte: »Ha akarod, meg tudsz tisztítani engem.« Jézus megkönyörült rajta. Kinyújtotta kezét, megérintette, s közben azt mondta neki: »Akarom, tisztulj meg!« Amikor ezt kimondta, azonnal eltűnt róla a lepra, és megtisztult.”

A mai evangéliumban azt olvassuk, hogy Jézus meggyógyított egy leprában szenvedő embert. Talán nem is az a furcsa vagy szokatlan számunkra, hogy Jézus csodát tesz valakivel, hiszen ezt már szinte megszoktuk tőle, hanem inkább az, ahogy a leprás viselkedik Jézussal szemben. Letérdel (leborul) előtte, és azt mondja: „Ha akarod, megtisztíthatsz engem.” Ebből a viselkedésből nagyon sok minden kiviláglik előttünk, amit érdemes ettől a perifériáján lévő embertől megtanulnunk. Egyrészt maga a letérdelés, leborulás…  Letérdelni, leborulni csak nagyhatalmú emberek előtt szoktunk esetleg, a zsidó ember pedig csak Isten előtt. Mit gondolhatott ez a leprás vajon Jézusról? Felismerte a szívében vajon, hogy Isten fia van előtte?
Ugyanakkor számunkra is felvetődik egy nagyon fontos kérdés. Hányszor, és főképp mennyire alázatosan szoktunk leborulni az Isten előtt, amikor kérünk tőle valamit? Hogyan kérünk Tőle? Alkudozunk, hogy Uram tedd meg ezt, vagy azt, és én cserébe…? Vagy megvan-e bennünk annak az elfogadása, hogy esetleg az Isten másképp akarja, mint mi? Megvan-e a bátorság, az elszántság bennünk ahhoz, hogy adott esetben elfogadjuk ezt a más akaratot? És Jézus azt feleli a leprásnak, látva annak alázatát, és őszinte, elfogadó magatartását, hogy „akarom, tisztulj meg!”
A mai kornak nagyon sok leprája van, sok olyan ember van, akit megbetegítenek tisztátalanságai. Van aki, az alkohol leprájában szenved, van, aki a drogok leprájában, van, aki érzéki vágyainak vagy egyéb bűneinek leprájában szenved. Van, aki a hatalomvágy leprájában, és van, aki a saját elképzeléseihez való ragaszkodásnak a leprájában. Van, aki akar szabadulni tőle, mert felismeri a betegségét, és van, aki nem. Felismertük-e már saját lepránkat? És amennyiben igen, és szabadulni akarunk tőle, akkor megvan-e bennünk a kellő gyermeki alázat, amikor kérjük az Isten segítségét?
Ne féljünk Jézushoz menni. Ne féltsük tőle a lepránkat, hisz meg akar tisztítani minket. Ne féljünk elengedni a bennünket fogva tartó dolgokat, Jézus valami sokkal nagyobbat tartogat nekünk. Ne féljünk, hogy elveszi köteleinket, inkább ismerjük fel, hogy azok a kötelek nem megtartanak, hanem fogva tartanak. Jézus szabadságot akar nekünk adni, az Istengyermekség szabadságát, hogy lehulljon szemünk elől az a fátyol, ami eltakarja a valóságot. Meg akar gyógyítani bennünket, és semmi mást nem vár tőlünk, mint hogy odamenjünk hozzá, alázattal leboruljunk előtte, és őszintén kérjük tőle a teljes gyógyulásunkat.
Azzal az őszinte alázattal, amit az evangéliumbeli leprástól tanulhatunk meg.

Megyesi László,
állandó diakónus