„Könnyen bizonyítható a Szerbiában alkalmazott cenzúra”

2015. február 24., 18:53 , 737. szám

A cenzúra Szerbiában „nem közvetlen, sem nem transzparens, de könnyen bizonyítható a megléte” – jelentette ki Christian Mir, a Riporterek Határok Nélkül (Reporters sans frontieres – RSF) ügyvezető igazgatója, és a nemzetközi újságíró jogvédő szervezet által készített, sajtószabadsággal kapcsolatos jelentés egyik szerzője.

A Cenzolovka portálnak adott interjújában Mir azt mondta, „a szerbiai hatalom nagyon rosszul viszonyul a médiaszabadsághoz”, és „elfojtja a kritikus, szabad hangvételű megszólalást, a sajtóval szembeni nyomásgyakorlással pedig – amely gyakran pénzügyi vonatkozású, a reklámokon keresztül történik – kihatással van a szerkesztéspolitikára”.
Johannes Hahn európai uniós szomszédságpolitikai biztos minapi kijelentésére reagálva, amelyben kétségbe vonta a Riporterek Határok Nélkül jelentésének bizonyíthatóságát, Christian Mir leszögezte: 2014 során „azok a független médiumok és újságírók, akiknek kritikus a hozzáállása, több esetben is komoly nyomásnak voltak kitéve, annak ellenére, hogy folyamatban vannak a Szerbia uniós csatlakozásáról szóló tárgyalások”.
„Törölték az internetről azokat az újságcikkeket, amelyek kritizálták a kormányt, a független újságírókat megfenyegették vagy nyomást gyakoroltak rájuk. A sajtó szabadságának az uniós csatlakozás komoly feltételének kell lennie” – szögezte le Mir a megjelent interjúban.

(VajdaságMA/Kárpátalja)