ENSZ: hatezernél többen haltak meg a kelet-ukrajnai harcokban

2015. március 2., 19:52

A szervezet szerint a nemrég életbe lépett tűzszünetet megelőző hetekben civilek és katonák százainak életét követelték a fellángoló harcok, mindenekelőtt a volt donyecki repülőtérnél és Debalceve térségében.

A hétfőn közzétett nyilatkozat idézi Zaid el-Husszeint, az ENSZ emberi jogi főbiztosát, aki szerint hivatalának vizsgálóbiztosai „a civil életek és az infrastruktúra könyörtelen elpusztításának képével” szembesültek Kelet-Ukrajnában, a Moszkva által támogatott szeparatisták és az ukrán kormányerők összecsapásainak térségében. A tarthatatlan állapotok miatt különösen sok szenvedés hárul a nőkre, a gyermekekre és az idős emberekre – mondta.

Bár Oroszország következetesen tagadja, hogy katonái részt vennének az ukrajnai harcokban, a világszervezet emberi jogi irodája megállapítja: „hitelt érdemlő jelentések tanúsítják”, hogy Oroszország felől december óta is „folytatódott a nehézfegyverek és a külföldi harcosok beáramlása”.

A UNIAN hírügynökségnek Zaid el-Husszein hivatalában azt is elmondták, hogy a háború sújtotta területekről az országon belül áttelepített személyek száma meghaladta az egymilliót.

Az emberi jogok minden kelet-ukrajnai megsértését alaposan ki kell vizsgálni, az elkövetők ellen pedig vádat kell emelni – hangsúlyozta Zaid el-Husszein, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának tavaszi ülésszaka előtt. A tanács többhetes vitájának nyitányaként számos állam külügyminiszterének és más magas rangú tisztségviselőjének vitája várható. A tanácskozás legfőbb témái között szerepel az iraki és szíriai helyzet is.

(MTI/unian.ua/Kárpátalja)