Aktív tevékenység zajlott az alapszervezetekben

2015. március 3., 20:22 , 738. szám

Az elmúlt napokban is sok KMKSZ-alapszervezet tartotta meg éves közgyűlését, amelyeken a tagság megvitatta az eltelt esztendő eseményeit és megválasztotta a felsőbb szintű közgyűlések küldötteit.

A Beregszászi járásban február 25-én Asztélyban Nagy Anna, a község polgármestere, a 161 főt számláló KMKSZ-alapszervezet elnöke a jelenlévőkhöz szólva elmondta: a magyarság megmaradása csak összefogással lehetséges. Majd a 2014-es év főbb eseményeiről beszélt. Emlékeztetett a KMKSZ és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (BGA) támogatásával 4. alkalommal megszervezett Asztélyi Hagyományőrző Perecnapra, amely a helyiek összefogásának köszönhetően évről évre egyre színvonalasabb; a schengeni vízumok igényléséhez szükséges támogatói nyilatkozatok folyamatos kiadásáról.
Nagy Anna a KMKSZ segítségét kérte abban, hogy ha a régóta óhajtott Beregszászt elkerülő autóút megépül, akkor a települést is elkerülje, különben a teherautó-forgalom teljes mértékben a községen keresztül zajlana.
Beregújfaluban Tóth Bertalan, az alapszervezet alelnöke számolt be a múlt év fontosabb eseményeiről: egy kirándulás keretében ellátogattak a munkácsi várba, a szolyvai emlékparkba, a vereckei honfoglalási emlékműhöz, az Árpád-vonalhoz; a Beregszászban megtartott betlehemes találkozón 3. helyezést ért el a beregújfalui betlehemes csoport, s meghívást kapott Dombrádra is; három beregújfalui túlélővel együtt részt vettek a „Málenykij robot”. 1944 – Az elhurcolások éve emlékkonferencián. Az alapszervezet tervei között szerepel egy teleház létrehozása, amely mostanáig a szükséges helyiség bérbeadása körüli hercehurca miatt nem jött még létre – merthogy sehol „nincs hely” a teleház számára a községben. Továbbra is szeretnének felállítani a falu alapításának 750. évfordulója emlékére egy kopjafát, amelyet szintén helyhiány miatt nem sikerült eddig megtenniük.
Tisztújításra is sor került: Heé Roland helyére az alapszervezet új elnökének a jelenlévők Tóth Bertalant választották meg, akinek eddigi alelnöki tisztségét mostantól Ács Ödön tölti majd be.
Február 28-án Beregszászban Molnár D. István, a KMKSZ 1177 tagot számláló beregszászi városi szervezetének elnöke a Rákóczi-főiskolán megtartott közgyűlésen a 2014. évi főbb rendezvényekről számolt be: sor került a március 15-i emlékünnepségre; múlt évben is odaítélték Az év tanulója díjat a Beregszászi 6. Számú Általános Iskola legjobb tanulmányi eredményeket elért diákjának; Bocskor Andrea, az alapszervezet tagja az Európai Parlament képviselője lett; honismereti kirándulásra is sor került. Az idei tervek között szerepel az 1848–49-es forradalomra és szabadságharcra való méltó emlékezés, táncház és gyermeknap megszervezése, Az én városom, az én otthonom címmel fotópályázat kiírása, Trianon-emléknap, honismereti kirándulás és honismereti kerékpártúra megszervezése, nyugdíjasklub létrehozása. A szervezet szeretné megerősíteni kapcsolatait a történelmi egyházakkal, társadalmi szervezetekkel, integrálni munkájába a fiatalságot, szeretné hírlevelek, honlap, Facebook-profil segítségével minél több tagját értesíteni a színházi előadások, főiskolai rendezvények időpontjáról. Orosz Géza a képviselőtestület munkájáról számolt be, beszélt az új ingatlanadóról.
Nagyberegen a református líceumban tartott közgyűlésen Vass Bertalan alapszervezeti elnök elsőként az alapszervezet taglétszámát ismertette, amely a 38 nemrég belépett személlyel 331 tagúra bővült. A múlt évben farsangi bálra, március 15-i megemlékezésre is sor került; gyűjtést szerveztek a keleti fronton harcoló katonák családja részére. Ezt követően a jelenlévők megszavazták az újonnan jelentkezett tagok felvételét az alapszervezetbe.
Vass Ottó, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének alelnöke elmondta: megmaradásunk egyik záloga a jelenlegi erős magyar kormány, amely kiemelt figyelmet szentel Kárpátaljának. Ennek ékes bizonyítéka a Nagyberegi Református Líceum felújított épülete és kollégiuma.
Március 1-jén Nagyborzsován a helyi általános iskolában Buzási István alapszervezeti elnök köszöntötte a jelenlévőket, köztük Seder Ilonát, a Beregszászi Járási Tanács elnökét. Az alapszervezeti elnök azokról az eseményekről szólt, amelyeket az igen nehéz 2014-es évben sikerült megvalósítani. Ilyen volt a március 15-i emlékünnepség, gyermeknap, Szent István-napi emlékünnepség, megemlékezés a sztálinizmus áldozatairól; az oktatási-nevelési és taneszköz-támogatás körüli feladatok lebonyolításában való részvétel, közel 50 támogatói nyilatkozat kiállításának folyamatában való részvétel; segítségnyújtás a település központjában kialakított Szépasszony dombja létrehozásában. Az alapszervezetbe 36 új tag lépett be, így jelenleg több mint 230 „mozdítható és tettre kész” főt tesz ki annak tagsága.
Bótrágyon Horváth Árpád elmondta, hogy nő a helyiek érdeklődése a KMKSZ iránt, hiszen 258-ról 278-ra nőtt az alapszervezet taglétszáma. 2014 a választások éve volt. Ezek eredményeként Bocskor Andrea az Európai Parlamentben, dr. Brenzovics László pedig az ukrán parlamentben lett képviselő, vagyis Kárpátaljának e két helyen is van magyar szószólója, ez pedig egyfajta kapocs a kárpátaljai magyarság, illetve Ukrajna és az EU között. Az alapszervezet a múlt évben is megrendezte mára hagyományossá vált honismereti kirándulását a Rákóczi Szövetséggel karöltve. A közeljövőben javaslatot kívánnak tenni a Rákóczi Szövetség felé azért, hogy indítsák be Kárpátalján is a Beiskoláztatási programot, hiszen a következő tanévtől már a szülőknek kell megvásárolniuk gyermekeik tankönyveit, s ezért jól jönne némi támogatás az oktatási-nevelési és taneszköz-támogatás mellett is. Szó esett továbbá a mobilizációról is, ami eddig több mint 20 férfit érint a településen.
Beregdédában Juhász Katalin alapszervezeti elnök számolt be a 2014-es rendezvényekről és eredményekről: megemlékeztek az 1848–49-es forradalomról; Szász Marianna tanárnő és 6 általános iskolás részt vett a „málenykij robot” emlékmeneten; a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetétől kapott többszöri támogatásnak köszönhetően sikerült megszervezni a nyár folyamán egy tehetségkutató napot, részt venni a Técsői Arany Ősz Kórustalálkozón; felújították az I. világháborús emlékművet, amelynél meg is emlékeztek a háború kitörésének 100. évfordulójáról s az áldozatokról. A közeljövőben szeretnék felújítani a község falunévtábláját, mellszobrot vagy emléktáblát állítani a Perényi Zsigmond által létrehozott timsógyár falánál, színházi előadást és táncházat szervezni a helyiek számára, felújítani a II. világháború és az elhurcoltak emlékművét. Juhász Katalin hangsúlyozta: most van leginkább itt az idő, amikor „meg kellene mutatnunk magunkat, hogy mi, magyarok össze tudunk tartani, és kitartóan ápoljuk  hagyományainkat.”
A Nagyszőlősi járásban Tiszaújlakon február 26-án tartották meg a KMKSZ-alapszervezet közgyűlését a Széchenyi István Középiskola dísztermében. Bencze Rudolf alapszervezeti elnök felvázolta az elmúlt évi tevékenységüket: a március 15-i ünnepséget, kirándulásukat a szolyvai emlékparkba, mely mély benyomást tett a résztvevőkre, Veress Zsolt tiszaújlaki történelemtanár tartalmas és érdekes előadását a magyarság őstörténetéről, melyre az iskola falai közt került sor, s ugyancsak szólt a Turul-emlékmű környezetének rendbetételéről. Az idei tervek között pedig megemlítette tervezett kirándulásaikat Egerbe, a Sipot-vízeséshez, illetve a Szinevéri-tóhoz. S arról is szót ejtett, hogy emléktáblát szeretnének állítani az 1848–1849-es tiszaújlaki nemzetőröknek és honvédoknak.
Verbőcön is a középiskola díszterme adott otthont a KMKSZ-alapszervezet közgyűlésének március 1-jén, melyen Gál Lilla, az alapszervezet elnöke felidézte Werbőczy István emléktáblájának felavatását és az azt követő nagyszabású Werbőczy-emlékkonferenciát, mely nagyon jó sajtóvisszhangot kapott. Kitért a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület és a KMKSZ által megrendezett táncházra, melyen többségében gyermekek és fiatalok vettek részt. Novemberben megkoszorúzták az 1944 őszén elhurcolt verbőci magyar férfiak emlékművét, majd a középiskola dísztermében nagyszabású és szívhez szóló műsorral adóztak a deportáltak emlékének. A Keleti Partnerség program keretében felújították a középiskola tetőszerkezetét. A tervek között pedig a március 15-i ünnepség, a húsvéti locsolóvers- és énekverseny, sport- és családi nap, a karácsfalvaiakkal együtt megrendezendő focitorna, szeptemberben pedig hagyományos szüreti bál szerepel.
Salánkon ugyanaznap került sor a KMKSZ-alapszervezet közgyűlésére a görögkatolikus közösségi ház nagytermében, melyet zsúfolásig megtöltöttek a tagság képviselői. Kalanics Éva alapszervezeti elnök többek között felidézte, hogy tavaly – mivel az alapszervezeti közgyűlés épp március 15-re esett – a közgyűlés előtt nagyon szép műsorral emlékeztek meg az 1848–1849-es forradalomról és szabadságharcról. Igen sikeresen megszervezték a falu határában álló Mikes-kút környékének rendbetételét, virágokat is ültettek, ám vandál kezek azokat kitépdesték. Újrafestették a község központjában található szoborpark kerítését, s karban is tartják a parkot. Kétszer is Salánkra látogatott Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a Lakiteleki Népfőiskola vezetője, ugyancsak itt járt Hidvégi-Üstös Pál, a Tisza nagykövete, felkereste a falut a Kaláka együttes, valamint a Kokas Banda, mely utóbbi táncházat is szervezett. A salánki betlehemesek is részt vettek a tavalyi beregszászi betlehemes találkozón, megszerezve az első díjat, s a verseny után a Beregszászi Nyugdíjasotthonban is emlékezetes műsorral örvendeztették meg annak lakóit. Néhány salánki gyermek – pályázatot nyerve – Lakiteleken nyaralt. Az alapszervezet tagjai Salánkon is megemlékeztek a sztálini terror áldozatairól. Két pályázatot is nyertek, melyek eredményeként színes fénymásolót, hangosító berendezést, két vezeték nélküli mikrofont, az iskolai könyvtár részére linóleumpadlót, új könyvespolcokat vásároltak, míg több könyvespolcot felújítottak.
A Munkácsi járásban Barkaszón február 27-én a művelődési ház nagytermében tartották meg a KMKSZ-alapszervezet közgyűlését, melyen kivetített felvételekkel tették színesebbé Bimba Éva alapszervezeti elnök beszámolóját. A felszólaló kitért az új évet köszöntő batyubálra, a középiskolában megszervezett március 15-i ünnepségre, a községben lebonyolított három táncházra, melyek közül kettőre az iskolában került sor. A táncházakhoz hasonlóan, tavaly augusztusban, első ízben rendezték meg az új kenyér ünnepét, a helyi vállalkozók pedig ebből az alkalomból búzát adományoztak a Nagydobronyi Református Irgalmas Samaritánus Egészségügyi Gyermekotthonnak. Szeptemberben vendégül látták a győri Cifra Műhelyt, mely magyar népzenével, népdalokkal és néptáncokkal lépett fel a művelődési házban, s táncházat is szervezett. Sort kerítettek a szüreti bálra, részt vettek a szolyvai emlékmenetben, emellett Barkaszón is megemlékeztek a deportálások helybeli áldozatairól. Decemberben, adventkor kézművesnapot szerveztek a középiskolában. A Keleti Partnerség program keretében ajtókat és ablakokat cseréltek az óvodában. Az óévet pedig batyus bállal búcsúztatták.
Szernyén Horkay Mária elnök az alapszervezet közgyűlésén (melyre a községháza dísztermében került sor) arról beszélt, hogy az alapszervezet jól szerepelt a tavalyi parlamenti és elnökválasztásokon, s kitért a múlt évben Szernyén megszervezett VI. Kárpátaljai Vőfélytalálkozóra. Felhívta a figyelmet a veszélyre, hogy megannyi férfi külföldi munkavállalása miatt éppúgy lecsökkenhet a kárpátaljai magyar férfi lakosság száma, mint 1944-ben a deportálások következtében. De kifejezte reményét, hogy összefogva és az összefogásból erőt merítve mégiscsak megmaradunk szülőföldünkön.
Az Ungvári járásban Minaj és Ketergény KMKSZ-alapszervezetei közösen a minaji református parókián tartották idei közgyűlésüket. Az Ungvár melletti két község alapszervezetei közösen szerveznek rendezvényeket is, hisz Ketergényben nincsen olyan közösségi helyiség, amely erre alkalmas lenne. A KMKSZ Minaji Alapszervezetének elmúlt évi tevékenységéről Rigó Izabella elnök számolt be, majd Kertész Viktória a Ketergényi KMKSZ-alapszervezet elmúlt évéről.
Nagygejőcön Györke Róbert alapszervezeti elnök számolt be a KMKSZ-alapszervezet munkájáról, közöttük az ünnepi rendezvényekről és megemlékezésekről. A helyi farmereknek köszönhetően részt vettek a Magyarok kenyere akcióban, vendégül látták Csernik Szende székely mesemondó és láb-bábművészt, a Cifra Műhelyt, a Csipkés és a Sodró együtteseket. Az iskola tanulói meglátogatták a Csodák palotáját. Elmondta, hogy a leendő óvoda épületén a Keleti Partnerség programjának köszönhetően sikerült kicserélni a nyílászárókat. Kritika érte lapunkat is, hisz nem számoltunk be arról, hogy az ungvári járási focibajnokságban heroikus küzdelem árán bajnok lett a nagygejőci csapat.
A gazdák közül többen érdeklődtek a „Pro agricultura Carpathica” civil szervezet által meghirdetett pályázatok felől.
Nagydobronyban Őrhidi László alapszervezeti elnök elmondta, hogy rendezvényeiket rendben megtartották, a központi rendezvényeken részt vettek. Honismereti kirándulást szerveztek a Sipot-vízeséshez és a Toronyai-hágóhoz. Tavaly Nagydobronyban szervezték meg a Magyarok kenyere búzaösszeöntési ünnepséget, szerveztek egy kétnapos tudományos konferenciát A nagy háború emlékezete címmel. Rendeztek egy serdülő focitornát is, melyet a hazai csapat nyert. Az elnök beszélt az idei tervekről is, közöttük arról, hogy valószínűleg be fog indulni a mezőgazdasági szakképzés Nagydobronyban. A képzés elméleti részét a Rákóczi-főiskola szakképző intézete végzi majd, a gyakorlati képzést pedig a Nagydobronyi Református Irgalmas Samaritánus Egészségügyi Gyermekotthon vállalta magára, amely tankombinátként fog működni. Az alapszervezet idei kitüntetett rendezvénye a Kárpátaljai gazdatalálkozó lesz.
Szilvási Zoltán, Nagydobrony polgármestere a közigazgatási reformmal kapcsolatos elképzelésekről és a törvény bevezetésének költségvetési vonzatáról beszélt.
Ungváron a városi alapszervezet közgyűlésén Tarics Zoltán elnök köszöntötte a megjelenteket, majd beszámolójában felsorolta az alapszervezet tavalyi rendezvényeit és azokat a KMKSZ-rendezvényeket, amelyeken az ungvári KMKSZ-tagok aktívan részt vettek. Tarics Zoltán részletesen beszámolt az Ungvári Városi Tanács képviselőjeként végzett munkájáról.
Kulin Judit választmányi tag felhívta a figyelmet arra, hogy a Váralja kávézó rendszeresen folkkocsmává alakul, amelyet érdemes felkeresni. A közgyűlés határozott az idei évre tervezett rendezvényekről és arról, hogy az alapszervezet idén is szervez kirándulást, ezúttal Szinyákra.
A Felső-Tisza-vidéken Huszton több mint százan vettek részt a KMKSZ helyi alapszervezetének beszámoló közgyűlésén, ahol egyperces néma felállással emlékeztek a kelet-ukrajnai háború áldozataira, és Balogh Erzsébetre, az alapszervezet pénztárosára, „oszlopára”, aki elhunyt az elmúlt évben. Kozma József, az alapszervezet elnöke beszámolója elején elmondta, hogy a KMKSZ Huszti Alapszervezetének jelenleg 1149 tagja van, az elmúlt évben 69 új belépő volt, 10-en elköltöztek a városból, 32-en pedig elhunytak. Az elnök beszámolt arról, hogy Lukanec Ihornak köszönhetően vitaklubot indított az alapszervezet. Ünnepséget szerveztek március 15-én, megemlékeztek az aradi vértanúkról és a „málenykij robot” áldozatairól. Másodszor is megszervezték a huszti Bethlen-napot. A rendezvények kapcsán köszönetet mondott a magyar iskola tantestületének és Tóth István vállalkozónak a segítségért és támogatásért. Megtisztították a katonatemetőt és a Kölcsey-emléktábla környékét.
A közgyűlésen Szokolovics Mária, a Huszti Magyar Iskola igazgatója beszélt az intézmény gondjairól. Több szülő is kérte, hogy a felnőttek számára is szervezzenek magyar nyelvtanfolyamot az iskola bázisán. Az idei tervek megbeszélését követően a Himnusz eléneklésével ért véget a rendezvény.
Valamennyi közgyűlésen jelen voltak a KMKSZ megfelelő középszintű szervezeteinek vezetői: Sin József, a beregszászi, Barta József, a nagyszőlősi, Gulácsy Géza, a munkácsi, Balogh Lívia, az ungvári, illetve ifj. Sari József, a felső-Tisza-vidéki szervezet elnöke. A középszintű vezetők mindegyik helyszínen beszámoltak a Szövetség elmúlt évének eredményeiről, elemezték az ukrajnai politikai helyzetet, ennek kapcsán beszéltek a katonai mozgósításról, a behívásokról (felhívva a figyelmet a KMKSZ újraindított jogsegélyszolgálatára), kitértek a nehéz ukrajnai gazdasági-pénzügyi helyzetre, az abból fakadó veszélyekre, ismertették a Szövetségnek a tervezett közigazgatási reformmal kapcsolatos álláspontját, szóltak a Keleti Partnerség program eredményeiről és idei célkitűzéseiről, valamint a KMKSZ és a magyar kormány azon terveiről, amelyek a kárpátaljai magyarság rendkívül nehéz helyzetén hivatottak segíteni.

(er, lm, bzs)