Tudományok a kereszténység tükrében

2015. március 3., 19:02 , 738. szám

Második alkalommal szervezte meg február 26-án Keresztény Tudományos Diákköri Konferenciáját a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán működő görögkatolikus főiskolai lelkészség, a GörögKör.

A konferencia megnyitóján Marosi István, a GörögKör vezetője szólt a jelenlévő versenyzőkhöz, zsűritagokhoz, érdeklődőkhöz. Mint mondta, a konferencia célja a keresztény értékrend tudományokban való megmutatása, s azok kapcsolódási pontjainak keresése. „Nagyon fontosnak tartjuk, hogy az egyházak örökségét és értékrendjét a tudományos kutatásokban is meg tudjuk jeleníteni, és találkozási lehetőséget biztosítsunk azoknak a diákoknak, akik keresztény értékrend szerint élik az életüket.” Mindezek tükrében a konferencia mottójaként II. János Pál pápa gondolata állt: „Az ember ügyeit csak akkor szolgáljuk, ha a tudás a lelkiismerethez kapcsolódik. A tudomány művelői csak akkor szolgálják igazán az emberiséget, ha megőrzik azt a tudatot, hogy az ember magasabb rendű a világnál, az Isten pedig az embernél.”
Dr. Orosz Ildikó, a lelkészségnek és a konferenciának otthont adó II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a konferenciára egy nappal a kommunizmus áldozatainak emléknapja után került sor, s ez különös jelképpel bír, hisz a kommunizmus áldozatai között ott volt a görögkatolikus egyház is, amelyben, bár hivatalosan betiltották, mégis megmaradt az élet csírája, az építkező gondolkodás, az élet reményébe vetett hit. Az emléknap pedig arra is felhívta a figyelmet, hogy a kommunista korszakban Kárpátalját sújtotta a legnagyobb veszteség. A XX. század során a kárpátaljai magyaroknak több alkalommal kellett a semmiből újraépítkezniük, új értelmiségi réteget kinevelni. Állandóan földönfutóvá tette az embereket az újabb hatalmi változás, gazdasági mélyrepülés. De mindig akadt munkás kéz, aki tett is közössége újraépítéséért. Ők pedig keresztény emberek, akik keresztény normákat követtek, s nem törvényeket áthágva éltek. Faragó László beregszászi magyar konzul köszöntőjében Dorosmai János gondolatát intézte a diákokhoz: „A leckét az iskola adja fel, de az élet fogja kikérdezni.”
A köszöntők elhangzását követően történelem, illetve teológia és társadalomtudomány szekcióban mutatták be kutatásaikat a résztvevők, akik között doktorandusz, főiskolai diák és teológushallgató is akadt. Előbbi szekcióban 6, utóbbiban 7 előadásra került sor, amelyet 5-5 tagú szakmai zsűri értékelt és véleményezett.
Az eredmények a következők: Történelem szekció: 1. Suslik Ádám, Károli Gáspár Református Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, 2. Bodnár Alexandra, II. RF KMF, 3. Popovics Roxána, II. RF KMF. Esperesi különdíjban Veres Szabolcs, az Ungvári Nemzeti Egyetem diákja részesült.
Teológia és társadalomtudományi szekció: 1. Hoványi Márton, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Hittudományi Kar, 2. Varga Csaba, Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola, 3. Szaplonczay Máté, Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola. Esperesi különdíjban a II. RF KMF hallgatója, Molnár Szabina részesült.

Espán Rita