Tovább folytatódik a Hoverla jó sorozata

Labdarúgás

2015. április 22., 08:30 , 745. szám

A Csornomorec Odessza vendégeként Kijevben pályára lépő Ungvári Hoverla folytatta immáron négy mérkőzés óta tartó veretlen szériáját az ukrán élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, így Vjacseszlav Groznij együttese egyre közelebb kerül a biztos bennmaradás kiharcolásához.

A fővárosban meglehetős érdektelenség kísérte a két csapat fellépését, vasárnap mindössze pár száz néző választotta délutáni programjául a 20. forduló keretében sorra kerülő Csornomorec–Hoverla összecsapást.
Az első játékrészben inkább az ungváriak kezdeményeztek többet, bár igazi gólhelyzete mégis a fekete-tenger-parti gárdának akadt, de Gyidenko életerős lövése alig zúgott el a jobb kapufa mellett.
Fordulás után erősített a Csornomorec, és ennek a 60. percben meg is lett az eredménye: az ungvári büntetőterületen belül a felszabadítani igyekvő Ljulka kis híján lerúgta Balasov fejét, a jogosan megítélt 11-esből Gyidenko vette be Koval kapuját. A hátrány tudatában kitámadott a Hoverla, és a 70. percben a csereként pályára lépő Hlebasz megszerezte az egyenlítő találatot. Nem sokkal később Fescsuk akár a három pontot érő gólt is megszerezhette volna, de nagy helyzetben kimaradt a lehetőség.
A mérkőzés összképe alapján az 1-1-es döntetlen igazságosnak mondható. A Hoverla zsinórban negyedik meccsén maradt veretlen, míg a rossz passzban lévő Csornomorec sorozatban hatodik mérkőzésén képtelen nyerni.
A 20. forduló további eredményei: Olimpik Donyeck–Dnyipro 0-5, Vorszkla Poltava–Metalurg Zaporizzsja 5-0, Voliny Luck–Dinamo Kijev 1-3, Metaliszt Harkiv–Kárpáti Lviv 0-0, Illicsivec Mariupol–Metalurg Donyeck 1-1, Zorja Luhanszk–Sahtar Donyeck 1-4.
Hat fordulóval a bajnokság vége előtt az 52 pontos Dinamo Kijev vezeti a tabellát a 47 pontos Sahtar Donyeck előtt. Harmdik a Dnyipro 44 ponttal.
A 12. Ungvári Hoverlának már 17 pontja van, előnye több mint megnyugtató a kieső helyen 8 pontos Illicsivec és 7 ponttal álló Kárpáti Lviv előtt.
Az április 25-én sorra kerülő 21. fordulóban az Ungvári Hoverla a 4. helyezett Zorja Luhanszkot látja vendégül.

(tamási)