Nyílt nap a Rákóczi-főiskolán

2015. május 20., 09:10 , 749. szám

Május 15-én nyílt napot szervezett a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola a főiskolára jelentkezni kívánók és az intézmény iránt érdeklődők számára.

Az esemény kezdetén Fodor Gyula, a főiskola rektorhelyettese köszöntötte a jelenlévő diákokat, szülőket, hangsúlyozva az anyanyelven történő tanulás fontosságát, ismertetve a főiskolán jelenleg működő tanszékeket, szakokat. Ezt követően a főiskola egységeinek jelen lévő képviselői szólaltak fel. Szamborovszkyné dr. Nagy Ibolya, a főiskola Apáczai Csere János Könyvtárának igazgatója a főiskola könyvtárrészlegét mutatta be. Az olvasóterem, a folyóirat-olvasó és médiatár, a könyvtár szépirodalmi és kölcsönzői részlege egyaránt nyitva áll a hallgatók előtt, segítve őket tanulmányaikban az oktatás, a kutatás és a nevelés terén egyaránt. Pallay Ferenc, a főiskola Puskás Tivadar Informatikai Központjának vezetője a diákok számára igénybe vehető számítógép-használati és internethozzáférési lehetőségeket ismertette. A főiskola számítógépei reggel 8 órától 18 óráig díjmentesen vehetőek igénybe. Soós Katalin, a főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének vezetője a tavaly a 9. osztályt elvégezett diákok számára nyílt új lehetőségről beszélt. A szakképzési intézetben óvodapedagógia, szociálpedagógia, alkalmazott matematika, informatika és könyvvitel szakra jelentkezhetnek a továbbtanulni vágyó fiatalok. Kohut Attila, a főiskola Kölcsey Ferenc Szakkollégiumának igazgatója a szakképzési intézet és a főiskola diákjai számára nyújtott szálláslehetőségeket ismertette. A jól felszerelt kollégium minden tekintetben biztosítja lakói számára a nyugodt, tanulásra és pihenésre alkalmas körülményeket. Szakál Imre, a főiskola munkatársa, a felvételi bizottság titkára az elérhető szakokról, az azokhoz szükséges felvételi vizsgákról tartott ismertetőt.

A tájékoztatót követően minden jelenlévő felkereshette az érdeklődésének megfelelő tanszéket, s informálódhatott a tanszékek mindennapjairól azok munkatársaitól.

em