Mindent a fiatalokért

Ifjúsági tehetségkutató nap Beredédában

2015. július 8., 10:11 , 756. szám

Ifjúsági tehetségkutató napot szerveztek július 5-én Beregdédában, ahol a helyi és környékbeli tehetséges gyerekek bemutathatták a szélesebb közönségnek, hogy mi az, amiben kiemelkedően tehetségesek. A Ki mit tud? mellett volt kispályás focitorna, ügyességi csapatversenyek, rajzverseny, kézimunka és képzőművészeti kiállítás, valamint a helyi és környékbeli tánccsoportok is felléptek.

A rendezvényt a KMKSZ Beregdédai Alapszervezete, a Beregdédai Kultúrház és a községi könyvtár szervezte a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének és Kozák István helyi vállalkozónak a támogatásával.

A kispályás focitornát idén is a beregdédai csapat nyerte, a második helyen Tiszacsoma, a harmadikon Gut csapata végzett. A végén a dédai csapat egy gálamérkőzésen a vendégcsapatok legjobbjaiból összeállított válogatottat is legyőzte, bizonyítva, hogy nem véletlenül nyerte meg a tornát.

Az ifjúsági tehetségkutató nap megnyitóján Juhász Katalin, a KMKSZ Beregdédai Alapszervezetének elnöke köszöntötte a fiatalokat, szülőket, nagyszülőket és a rendezvény vendégeit, majd elmondta: „Ez a nap, gyerekek, rólatok szól, túl vagytok a vizsgákon, a tanévzárón, rátok fér egy kis kikapcsolódás, felfrissülés, vidámság, szórakozás.”

Faragó László beregszászi magyar konzul köszöntőbeszédében kiemelte: „A győzelem akarása az, ami acélozza a lelket és a testet, mert kitartást és tartást ad… Napjaink versengő világában különösen fontos az önbecsülés, a tartás, az önbizalom. Az önbizalomszerzés egyetlen módja a reális megmérettetésekben van. Meg kell mérettetni, teljesíteni kell, és ha sikerrel teljesítek valamit, az adja az önbizalmat, hogy tudjam, képes vagyok rá, képes vagyok a következő feladatot is megoldani.”

Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke szerint a sokadik alkalommal megrendezett tehetségkutató nap célja a kultúra és a hagyományok átörökítése, valamint az összetartozás érzésének erősítése, ahol fiataljaink évről évre bemutathatják tehetségüket. Hangsúlyozta, a nehéz ukranai helyzetben is szükség van arra, hogy felfedezzük tehetségeinket, megtatsuk közösségeinket. Sin József az ifjúsági focitornán győztes beregdédai csapat kapitányának, Horváth Istvánnak átadta a kupát, különdíjat kapott a torna legjobb játékosának választott, ugyancsak a dédai csapatot erősítő Tóth Krisztián, majd a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke bejelentette, hogy akik részt vettek a Buzánszki Jenő emléktornán jutalomüdülésre mehetnek.

Köszöntötte a verseny résztvevőit és a közönséget Egressy István, Beregdéda polgármestere és Homoki Szilvia, a községi tanács jegyzője, majd Balogh Gizella, a Beregdédai Kultúrház vezetője egymás után konferálta fel a tánccsoportokat, közben egyre többen jelentkeztek a Ki mit tud?-ra. Elsőként a beregdédai kultúrház tánccsoportja lépett a közönség elé, majd a helyi óvodások kanásztáncot és charlestone-t táncoltak. Fellépett még a Nagybégányi Kultúrház tánccsoportja, a beregszászi ATASZ tánccsoport és a helyi kultúrház tánccsoportjai.

A Ki mit tud?-on nem volt könnyű dolga a zsűrinek, tizenegy tehetséges gyerek nevezett be. Közülük első helyezett lett Danku József, aki szólógitáron játszott, második helyen Soós Zsófia végzett, ő népdalt énekelt, a harmadik pedig Sztankovics Alex lett, aki modern táncot táncolt. A három dobogós értékes ajándékcsomagot kapott a szervezőktől, de minden fellépő kapott ajándékot. A rajzverseny legjobbja Danku Kamilla lett, a második helyezett a beregszászi Bubnova Diana, a harmadik pedig Kovács Emília.

A kultúrházban közben bárki megtekinthette az ügyes kezű beregdédai asszonyok kézimunkáiból összeállított kiállítást, és az ugyancsak beregdédai Kátrány Jaroszlávának, az Ungvári Képzőművészeti Szakiskola diákjának festményeit.

Végül ügyességi csapatjátékokon vettek részt a gyerekek, akik mindannyian kaptak ajándékokat a szervezőktől.

dózsa