Jubileumi tábor Péterfalván

2015. július 15., 09:18 , 757. szám

20. alkalommal került megrendezésre július 5. és 12. között az Ének-, Zene-, Néptánc- és Kézművestábor Péterfalván a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség, a Tiszapéterfalvi Zeneiskola és a Pál család szervezésében.

A szervezők ezúttal is népzenét és néptáncot kedvelő fiatalokat és nemcsak fiatalokat fogadtak nagy szeretettel. A táborban közel kétszázötven résztvevő táncolt, zenélt és kézműveskedett.

A jubileumi rendezvényen színes programokat szerveztek a résztvevőknek. Esténként a tábor húsz éve alatt kinevelődött zenekarok adtak koncerteket, a délelőtti és délutáni órák pedig hagyományosan foglalkozásokkal teltek.

Az esti koncertek nyitottak voltak bárki számára, így a környéken élők is ellátogattak azokra. A rendezvény első napján a péterfalvai Kokas Banda lépett színre, majd a debreceni Bürkös zenekar folytatta a sort, amelynek tagjai között kárpátaljai zenészek is vannak, de itt volt Püspökhatvanból Bálint és bandája, amely talán a legfiatalabb bandának mondható a fellépők között. A hét második felében a túrai Zagyva Banda (amelyet a Fölszállott a páva műsorában is nyomon követhettünk), valamint a táborban évekig oktatott Unger Balázs, a Cimbaliband vezetője s végül az ifjú tehetséges prímás, Pálházi Bence és bandája is jóízű muzsikával örvendeztette a nagyérdeműt.

A jubileumi rendezvényen a tábor főoktatóinak koncertje sem maradhatott el. Szerda este Szalonna és bandája mutatta be legújabb lemezét, az Útravalót. Pál István a CD zenei anyagával egyik első mestere, Murzsa Gyula tiszaújlaki prímás tanításának állít emléket. Az érdekessége a lemeznek, hogy archív felvételről az egykori mester, Murzsa Gyula is többször megszólal a bemutató közben. A bemutató nemcsak a virtuozitásról, a jó muzsikáról szólt, hanem arról is, hogy hogyan, milyen módszerrel működött a régmúltban a zenészmesterség, amely ma már ebben a formájában kiveszőben van.

A koncerteket követően a fellépő zenekarok közösen, a tábori zenészekkel együtt muzsikálták a táncházakat, ahol esténként jóízű mulatság kerekedett.

De természetesen nem maradhatott el a szorgos munka sem, így délelőtt és délután a különböző foglalkozásokon a résztvevők elmélyíthették tudásukat a népzene, a néptánc, a népi ének ránk hagyományozott csodálatos örökségében. A kezdő táncosokat Csűri Szebasztián és Huszti Beáta – akik szintén a tábor  neveltjei – tanították somogyi ugrósra, lassú és friss csárdásra. A haladó csoporttal pedig a Fölszállott a páva második szériájának győztesei, Fundák-Kaszai Lili és Fundák Kristóf foglalkozott, ők magyarpalatkai és nagydobronyi táncokkal ismertették meg a tábor résztvevőit. A népzenészeket hegedűre Pál István Szalonna és Péter Tamás, brácsára Karacs Gyula, nagybőgőre Pachert András, cimbalomra Csemer Zsolt, tangóharmónikára Pál Lajos és Biky Ottó, citerára Simon Sarolta, furulyára Csele Réka oktatta. A népi énekesekkel Pál Eszter, Jőrös Andrea és Kokas Erzsébet foglalkozott.  Kézműves-foglalkozásokat Engi Ilona (csuhéfonás), Varga Judit (szövés), Kristofóri Gyöngyi (gyöngyfűzés), Homoki Gábor (agyagozás), Dacsó János (kosárfonás) tartott.

A húsz év alatt hagyománnyá vált, hogy a táborban tanuló harmonikások koncertet adnak a jelenlévők számára, nem történt ez másképp idén sem. Csütörtök este harmonikaszótól volt hangos a Péterfalvai Kultúrház. A Pál Lajos és Biky Ottó által vezetett növendékek fergeteges hangulatot varázsoltak, megmutatva tudásukat és a hangszer sokoldalúságát.

Évek óta a táborral egy időben zajlik a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség ének-zene továbbképző tanfolyama, a Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia keretein belül, amely összekapcsolódik a táborral, és amelyen főiskolások és már a szakmában dolgozó óvodapedagógusok, zenepedagógusok is részt vesznek. 2002-től a táborban a népzene és a néptánc mellett klasszikus zenei hangversenyt is rendeznek a helyi református templomban, amelynek fellépői elsősorban a tábor zenészei és a továbbképzés résztvevői. A hangverseny idén – a jubileumi tábor alkalmából – a Csárda park nagyszínpadán zajlott. A színpadon több nagy művész is fellépett. Így többek között a Szent Efrém Férfikar, a Pro Musica Vegyeskar, továbbá a Debreceni Kodály Filharmónia, a Lembergi Zeneakadémia, a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem művészei és még sokan mások.

Az estet megtisztelte jelenlétével dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár is, aki mindenki nagy meglepetésére egy kórusmű levezénylésének az erejéig karnagyként is bemutatkozott. A hangverseny szervezője és karnagya Király Levente Zsolt és Pál Katalin voltak.

A tábor vásárnap a IV. Ku­ruc­Feszt színpadán ért véget, ahol a résztvevők bemutatták egész heti szorgos munkájuk gyümölcsét.

Igen sok elhivatott, önzetlenül segítő ember összehangolt munkájára van szükség ahhoz, hogy egy ilyen együttlét – kárpátaljai és magyarországi résztvevőkkel, köztük neves előadókkal – létrejöjjön. Természetesen komoly anyagi ráfordítással jár mindez, amit ezúttal a Nemzeti Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alap, a Miniszterelnökség, a Szarvasi Hagyományőrző Közalapítvány, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület, a Kárpátaljai Magyar Népművészeti és Hagyományőrző Egyesület és számos helyi szervezet, valamint vállalkozó biztosított.

Váradi Enikő