Tánctábor Ráton

2015. július 22., 11:04 , 758. szám

Július13–17. között immáron második alkalommal nyitotta meg kapuit a Ráti Református Sion Ifjúsági Központ a táncos lábú kis tehetségek előtt.

A rendezvényt tavaly hívta életre a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungvári Középszintű Szervezete (KMKSZ UKSZ) és az Ungi Református Egyházmegye. A tánctáborban színes programokkal várták az ifjakat. Az idei alkalommal negyvennégy gyermek táncolt és kézműveskedett. A tábort a 8 és 12 év közötti korosztály számára hirdették meg. Az öt nap alatt a résztvevők főként a modern tánc különböző változataival ismerkedhettek meg, de természetesen nem maradhatott ki a néptánc sem. A Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület jóvoltából csütörtök este táncházat tartott a táborban a Csipkés Együttes. Pénteken pedig Pécsről a MárkusZínház látogatott a táborba, és tartott bábelőadást, amit a kicsik nagy élvezettel fogadtak. Ezt követően a gyermekek bemutatták egész heti szorgos munkájuk gyümölcsét a szülők és nagyszülők előtt.

Balogh Lívia, a tábor főszervezője, a KMKSZ UKSZ elnöke köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a tábor egyfajta kapocs a gyermekek és nem csak gyermekek között. Hiszen három szervezet is összefogott annak érdekében, hogy megfelelő közösségben, megfelelő színvonalon táborozhassanak az ungvári járás ifjoncai. Az elnök asszony biztosította a résztvevőket arról, hogy igyekeznek jövőre is megszervezni a tábort, valamint köszönetet mondott a nevelőknek és mindenkinek a példaértékű összefogásért, ami a tábor sikeréhez vezetett.

Balogh Judit, a Sion-központ vezetője elmondta, hogy bár nem szokványos keresztyén táborról van szó, mégis örömmel tölti el az egyházközséget, hogy a tábornak azért volt egyházi arculata is, hiszen reggelente áhítattal kezdődtek a táborozók napjai. Amint mondta: fontosnak látták, hogy egy olyan korosztály számára szervezzék meg a tábort, amely tagjainak nem igazán van lehetőségük még a táborozásra. Itt viszont alkalmuk nyílik megtapasztalni a közösségi létformát és az otthoni közegtől való elszakadást.

Molnár Eleonóra, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület elnöke köszönetét fejezte ki, hogy csatlakozhattak a tábor munkájához. Az egyesület eddig többnyire felnőtteknek szervezett programokat, de fontosnak tartják, hogy a gyermekek számára is megfelelő kulturális lehetőségeket teremtsenek. Így sikerült elhozniuk a népzenét és a bábszínházat a táborozók közé.

A gyermekek nagy odaadással mutatták a négy nap alatt tanult tánclépéseket. A modern tánc különböző válfajai voltak láthatók, a kisebbek dzsungel- és pompomtáncot adtak elő, a nagyobbak pedig a diszkótáncok  szépségeivel örvendeztették meg a közönséget.

Egy biztos, nagy sikert arattak, hiszen a szülők büszkén fogadták a csillogó szemű kis táncosokat. A táborban Ráti Tamás, néptáncra, Banga Bianka pedig modern táncokra oktatta a fiatalokat, aki egyben a tábor ideje alatt a szervezői és házigazdai teendőket is ellátta.

Váradi Enikő