Fejlesztés és építkezés a cél

Dunaújvárosi segítség Tiszakeresztúrnak

2015. augusztus 12., 11:09 , 761. szám

Négymillió forint támogatásban részesítette Tiszakeresztúr községi tanácsát a Fejér megyei Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata.

A két település közötti partnerségi kapcsolat felvételének ötletével nyár elején Dobsa István, helyi önkormányzati képviselő, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Tiszakeresztúri Alapszervezetének elnöke kereste fel Dunaújváros Önkormányzatát, s hamarosan pozitív visszajelzést kaptak Cserna Gábor polgármester és az önkormányzati testület irányából. A dunaújvárosiak emellett 4 millió forint támogatást szavaztak meg Tiszakeresztúr önkormányzata részére.

A lakossági arányokat figyelembe véve 975 ezer forintot kapott a támogatásból a közigazgatásilag Ti­sza­kersztúrhoz tartozó Ka­rácsfalva, amely a teljes összeget útfelújításra fordította. A megmaradt, több mint 3 millió forint igazságos elosztásáról és felhasználásáról Tiszakeresztúr történelmi egyházainak, iskolájának, önkormányzatának képviselőiből, illetve a KMKSZ tisztségviselőiből álló bizottság döntött. A fennmaradt összeg egy részét a tiszakeresztúri református és a görögkatolikus egyház, a Tiszakeresztúri Általános Iskola és a helyi óvoda kapta meg. A görögkatolikus és a református egyház a kapott összeget a gyülekezet templomának építésére, szépítésére használja majd, az általános iskola pedig különböző fejlesztésekre. A további összeget falufejlesztésre fordítják (játszótér kialakítása, a sportpálya fejlesztése, teke- és röplabdapálya létrehozása a fő cél), illetve létrehoznak egy szociális alapot is, amelynek tartalékából az ősz vagy a tél folyamán igényelhetnek segítséget a rászoruló családok.

A települések közötti kap­csolat a remények szerint szorosabbra fűződik majd. Az anyaországiak küldöttsége a tervek szerint hamarosan személyesen is felkeresi a települést. Duna­újváros részéről már így is hatalmas és példaértékű gesztus a megszavazott támogatás. A jelen helyzetben pedig az összetartozás kifejezésén túl segít a kárpátaljai magyarság nemzetrészként való megmaradásában is.

Espán M.