Zelk Zoltán: Augusztus

2015. augusztus 12., 09:38 , 761. szám

Augusztus közepe…
nyárvégi hó…
a nyarat siratja
már a rigó.

A nyarat siratják
a fellegek
s a szélben repülő
falevelek.

Sír már az erdő és
sír a liget,
pedig még messze a
tél, a hideg.

Messze még, ki tudja,
hol közelít
de a fák hallják már
a lépteit…

 

A Zelk Zoltán-versek ismert pontosságát és tiszta zeneiségét idézi föl az Augusztus című költemény, de nem különbül szerzőnk utánozhatatlannak is nevezhető líraiságát úgyszintén.

Az a pillanat ihlette e verset, mely valóban nagyon titokzatos, mondhatni: anyagi-tárgyi vonatkozásában megragadhatatlan, ugyanakkor mégis létezik. Természetesen e pillanatot nem az idő rövidsége miatt mondjuk pillanatnak, hanem azért, mert egy hirtelen felismerés az egész. Olyan érzésről van szó, amilyennek másik óriásunk, Ady Endre versbeli énje is részese lehetett, mikor azt írta, hogy „Párizsba tegnap beszökött az ősz, kánikulában, halk lombok alatt” – vagyis olyan felismerésről beszélünk, mint nyárban az ősz bejelentkezése, az életörömben az elmúlás felismerése.

Ugyanezt az érzést, hangulatot idézi föl az Augusztus című Zelk Zoltán-vers. Csak másféle eszközökkel. Például észre kell vennünk, milyen finom, és mégis erőteljes meglátás és megfogalmazás mindjárt az első versszak. Mindössze pár szó, négy egészen rövidke sor, és milyen eredeti gondolat az, hogy „nyárvégi hó”-nak mondja költőnk azt a bizonyos pillanatot, mikor a nyárban meg lehet érezni a közelgő telet, a még zavartalan életben az elmúlást. Így lesz „nyárvégi hó” a rigó éneke, így a fellegek, „a szélben repülő falevelek”. Végül is minden a nyarat siratja e versben…

Penckófer János